Itt A rettenthetetlen nem hivatalos folytatása

Újabb kosztümös dráma a skót történelem vérzivataros századaiból. A most nyilvánosságra hozott előzetesben mi magunk is láthatjuk a hasonlóságot a Robert the Bruce és a Mel Gibson főszereplésével készült alkotás között.

A Screen Media Films április 24-én mutatja be Robert Gray (A hasonmás) rendezését, ami az 1995-ös, öt Oscar-díjat nyert A rettenthetetlen című film történetét viszi tovább, ezúttal más hősökkel a középpontban. Már A rettenthetetlenben fontos szerep jutott egy Robert the Bruce nevű történelmi figurának, akit ott és az új filmben is Angus Macfadyen alakít(ott).

Ahogy az a most bemutatott trailerből is kiderül, a Robert the Bruce 1306-ban játszódik, Skóciában, ahol a címszereplő az elnyomott ország új királyaként – ahogy az az előzetesben el is hangzik – William Wallace örökségét viszi tovább, már ami az I. Edward Angliája elleni lázadást illeti. De a dolog persze nem ilyen egyszerű: Robertnek eleinte még menekülnie kell, mivel vérdíjat tűztek ki a fejére.

Miután azonban befogadja egy jólelkű család, erőre kap, és folytathatja (megkezdheti) a küzdelmét. Mindezt számos látványos kardpárbaj, csodás tájakról készült totál és szívhez szóló inspiráló beszéd festi alá – azaz a hasonlóság a sztorin kívül is megvan A rettenthetetlennel. De nem kell hozzá különösebben rosszindulatúnak lenni, hogy lássuk: a Robert the Bruce bizony nem fog öt Oscart nyerni.

A skót függetlenség hétszázadik és A rettenthetetlen bemutatásának 25. évfordulójára időzítve bemutatandó alkotás kicsit gagyinak tűnik, és sem a majdnem teljesen ismeretlen rendező, sem a színészek nem számítanak nagy névnek (a legnagyobb sztár talán a szereplőgárdából a Csernobil miatt híressé vált Jared Harris). És valószínűleg az sem véletlen, hogy a Robert the Bruce a kritikákat összesítő Rotten Tomatoes oldalán mindössze 50 százalékon áll (a közönség kicsit magasabbra, 66 százalékra értékeli).


(via Movieweb)