Itt az első fotó az Avatar 2 szereplőiről

James Cameron 1 milliárd dollárból forgat négy folytatást. A Pandora tinijei és az óceán lesz a központi téma.

Majdnem 10 évvel azután, hogy az Avatar 2,78 milliárd dolláros bevételt generálva a világ legtöbbet kaszáló filmje lett, James Cameron sokadszorra is bejelentette: most már tényleg leforgatja a folytatást. Ráadásul nem is egyet, hanem rögtön négyet: az Avatar 2-3-4-5-re nem kevesebb, mint 1 milliárd dollárt fog elkölteni – írja a Movieweb. Az Avatar 2 a rendező tervei szerint 2020. december 18-án kerülne a mozikba, a harmadik rész 2021-ben, a negyedik rész 2024-ben, az ötödik pedig 2025. december 19-én. Vagyis a franchise első és utolsó epizódja között 16 év fog eltelni – vagyis aki 2009-ben 20 évesen randifilmként nézte meg az Avatart, annak jó eséllyel már a gyerekei is randifilmként nézhetik az új részeket.

Ráadásul nagy kérdés, hogy az amúgy egész karrierje során zseniális látványvilágot bemutató Cameron képes-e még ennyi évvel később is lépést tartani a mostani blockbusterekkel, 2009-ben ugyanis még nem volt ennyi gigantikus költségvetéssel készülő szuperhősfilm és Star Wars-folytatás a mozikban. 

 

Az mindenesetre biztos, hogy az Avatar 2-ben visszatér Sam Worthington, mint a na'vivá változott tolószékes katona, Zoe Saldana pedig ismét eljátszhatja a főhős szerelmét, Neytirit. Az Entertainment Weekly a napokban exkluzív fotót is közölt a film gyerekszereplőiről (lásd fent, balról jobbra: Britain Dalton, Filip Geljo, Jamie Flatters, Bailey Bass, Trinity Bliss, Jack Champion, Duane Evans Jr.), akiknek egy része Jake-ék családját fogják alakítani. A másik részük pedig egy korábban ismeretlen na'vi klán, a Tonowari törzsfőnök vezette metkayinák tagjai lesznek, akik a Pandora bolygó egyik hatalmas óceánjának gigantikus korallzátonyán élnek (arról ugyanis évek óta keringtek már a pletykák, hogy az Avatar 2 nem az őserdőben fog játszódni, hanem a víz alatt). A tinédzser színészek közül Jack Champion az egyetlen, aki nem na'vit fog játszani, hanem egy Javier “Spider” Socorro nevű. 12 éves fiút, aki a Pandora emberek építette katonai bázisán, a Hell’s Gate-ben nőtt fel. Azt, hogy az Avatar 2 sztorija főleg a Pandorán élő gyerekekre fog fókuszálni, Jon Landau producer is megerősítette.