Itt az első trailer a Micimackó írójának életrajzi filmjéből

Goodbye Christopher Robin. Ez lesz a címe a Micimackó írója, A.A. Milne életéből készülő filmnek.

A főszerepet Domnhall Gleeson játssza, ő alakítja a gyerekek egyik kedvenc mesehősének, Micimackónak kitalálóját, Milnét. A címbéli  Christopher Robin pedig Milne kisfia volt, akiről később apja Róbert Gidát mintázta. 

 

 

Christopher Robin Milne imádta a játékmackókat. Főleg Micimackót, aki nevét egy kanadai származású fekete medvéről kapta. Eredetileg Edwardnak hívták, és Robin első születésnapjára ajándékoták a gyereknek a szülők. Ötéves korában találkozott a Londoni Állatkertben a fekete medvével, akiről Micimackót később Winnie-re keresztelte. Micimackó sikereit mégis ő dolgozta fel a legnehezebben. Christopher 1975-ben megírta a Róbert Gida emlékei: a Milne-ház és lakói című önéletrajzi regényt, amelyben feltárja apjával való kapcsolatát is. Visszaemlékezéséből megtudhatjuk, hogy az apja fia számára mindig megközelíthetetlen volt. (wikipedia)

Gleeson mellett Margot Robbie, Kelly Macdonald és Phoebe Waller-Bridge is feltűnnek a filmben.

A történet Milnéről és fiáról, Christopher Robinról és persze az ő játékairól szól, melyek nagyban inspirálták az írót a Micimackó kitalálásában. Az első világháború utáni időszakról, a hirtelen jött hírnévről, valamint apa és fia kapcsolatáról szól a film, melynek forgatókönyvét Frank Cottrell Boyce és Simon Vaughn írta, a rendező Simon Curtis.

A mozipremier 2017 szeptember 29-ére várható. 

via Independent