Itt az új trailer a filmhez, amivel talán végre Johnny Depp is elnyeri az Oscart!

A filmfesztiválokat is megjárt, igaz történeten alapuló Minamata egy környezetpusztító japán gyár és a kisemberek harcát mutatja be a Life magazin fotósán keresztül.

Év elején a Berlini Filmfesztiválon már nagy sikerrel vetítették, idén és 2021-ben pedig a tervek szerint több országban is mozikba kerül majd Johnny Depp legújabb drámája, a Minamata. Az Andrew Levitas rendezésében leforgatott film igaz történeten alapul, és a Berlinálét megjárt újságírók szerint a hatalmas Mikulás-szakállal látható, zilált külsejű Depp élete alakítását nyújtja benne. Úgyhogy könnyen lehet, hogy most majd végre megkaphatja érte a hőn áhított Oscar-díjat. Íme a Minamata új előzetese:

1971-ben járunk. A második világháború egyik legelismertebb harctéri fotóriportere, W. Eugene Smith (őt alakítja Johnny Depp) a dicsfényben töltött évek elmúltával egyre zárkózottabbá válik, kiszakad a társadalomból, és hátat fordít a karrierjének. Egy nap azonban a Life magazin szerkesztője, Robert Hayes (Bill Nighy) titkos megbízatással küldi el a jobb napokat látott fotóst Japán egyik eldugott részére, egy tengerparti halászfalujába. A szerkesztő ugyanis úgy értesült, hogy Minamatában súlyos egészségügyi és környezetvédelmi károkhoz vezetett a Chisso vegyi konszern sokévtizedes gondatlansága, és a közvetlenül a vízbe ömlesztett nehézfémek higanymérgezést okoztak a lakosoknál.

Forrás: Port.hu

 

Smith tehát alámerül a kis japán falu és a nagy vegyi üzem szürke mindennapjaiban, gondosan dokumentálva Minamata polgárainak együttélését a betegséggel, és a helyiek sziszifuszinak tűnő erőfeszítéseit, hogy felhívják a Chisso vállalat és a japán kormány figyelmét a történtekre. Hűséges fényképezőgépével felfegyverkezve Smith a megmérgezett falun keresztül szívszorítóan emberi dimenziót ad egy arctalan, eltussolni kívánt ipari katasztrófának, és miután nem egyszer veszélybe kerül az élete, az események hatására a kezdeti rutinmegbízatás benne is átalakul lassan egyfajta küldetéstudattá. (via Firstshowing.net)

Forrás: GEM Entertainment

 

Adblock detektálva

Hirdetésblokkolód kikapcsolásával segíthetsz, hogy a PORT.hu továbbra is ingyenes, minőségi tartalmat biztosíthasson.

Rendben, kikapcsoltamHogy tudom kikapcsolni? Köszönjük, PORT.hu