Itt bárki készítene filmet! - Spirál forgatási beszámoló

  • Vízer Balázs

Felméri Cecilia elsőfilmes rendező elvarázsolt környezetben, a sződligeti horgásztónál készíti Spirál című filmjét Borbély Alexandra és az ünnepelt román színész, Bogdan Dumitrache főszereplésével, és mi némi bepillantást kaphattunk ide.

A sződligeti horgásztó elképesztő hely, olyan, mintha nem is lenne igazi, mintha egy jókora japánkertben járnánk egy másik országban. A természet itt olyan szép és rendezett, mégsem művi, hogy az már-már giccses, bár azt mondják, hajnalban sok a szúnyog. Mindez nyilván annak is köszönhető, hogy a tó, amely úgy kanyarog medrében, mint egy kisebb folyó, és amin több kisebb sziget is található, partján nádfedeles kis horgászkunyhók vannak, nem látogatható a nagyközönség számára, csak a helyi horgászegyesület tagjai számára nyitott – és az éppen itt forgató filmeseknek. Felméri Cecilia első nagyjátékfilmje, a Spirál készül itt, sőt, ez az egyetlen forgatási helyszín, és hogy még egyet csavarjunk rajta, négyszer vonulnak ki egy-egy etapra ide, megjelenítve a tavaszt, a nyarat, az őszt és a telet – utóbbi esetében erősen reménykedve, hogy be fog fagyni a tó vize. Itt forgatni kellemes munka lehet, még akkor is, ha mind a rendezőnő, mind a színészek a megfeszített munkatempóra panaszkodtak.

A történetről mindössze annyit sikerült megtudnunk, hogy egy thriller elemeket tartalmazó, humorral finoman átszőtt lélektani dráma, melyben egy furcsa háromszögtörténet bontakozik ki egy férfi és két nő között – amit ezen felül elárultak, az pedig nem publikus. Az kiderült, hogy mindez ma és Magyarországon játszódik, de bárhol máshol is lehetnénk, és nem csak Közép-Európában. A tópartra felépített díszletház is szándékosan stílus semleges - Cseh Renátó látványtervező elképzelései alapján a csíkszeredai Rusu Béla és csapata építették fel, és én bármikor beköltöznék oda. Javarészt itt zajlik a főhős, a román újhullám egyik legismertebb arca, Bogdan Dumitrache (Anyai szív) által játszott Bence és Nóra története. Utóbbit az Oscar-jelölt, Arany Medve-díjas Testről és lélekről Európai Filmdíjas főszereplőnője, Borbély Alexandra játssza, a harmadik szereplő, Kiss Diána Magdolnáról kevesebb derült ki, neki látogatásunkkor nem is volt jelenete.

„A film arról szól, hogy ismétlődő körökben élünk, erre néha rájövünk, és próbálunk rajta változtatni. Mindez lassan bontakozik ki a cselekménnyel összefonódva, hiszen egy tó partján vagyunk, két főszereplővel. Mindkét szereplő a saját világában él, ez a két világ le van választva egymástól, a filmet nem a klasszikus módon vesszük fel, és egy jelenet mindig az adott szereplő világában játszódik. Ez egy kissé szokatlan stílus, és remélem, hogy jól fog működni” – meséli a rendezőnő. Aki nem azért csinál elsőfilmesként gyakorlatilag néhány szereplős kamaradarabot, mert nem akart kockáztatni egy komplikáltabb produkcióval, hanem ez a sztori állt közel hozzá. A forgatókönyv első verziójában még voltak külső helyszínek és mellékszálak, de a kétéves forgatókönyv fejlesztés során megszabadult tőlük. „A forgatókönyvírás nekem nagyon nehéz, lassú folyamat. Sokan segítettek, volt dramaturg is, mindenki javasol valamit, de végső soron nekem kell meghoznom a döntéseket”.

Egy dolog a forgatókönyvírás és egy dolog a forgatás, ahol ezúttal csak kevés idő van a jelenetek felvételére, mindenki feszített tempóban dolgozik, és mire igazán belelendülnek, már vége is az adott évszakra szánt időnek, mindenki hazamegy, csak a díszletház marad, majd pár hónap múlva kezdődik minden újra. Bogdan Dumitrache is ezt emelte ki elsősorban a forgatásról, de ő a rendezőnővel közösen összerakott karakterének egy fejlődési vonalat, amit szigorúan tart, és ami nagy segítség számára, hiszen ő is először forgat úgy, hogy négyszer kell mindent elkezdeni, hogy négy évszak szolgáltatja a hátteret. A magyar-román koprodukcióban készült filmben Bogdan is magyarul játszik, bár nem beszéli a nyelvet – fonetikusan memorizálja a szöveget. „A magyar nyelv olyan, mint egy dal, különleges ritmusa van, hosszú magánhangzókkal, amik nagyon szokatlanok számomra. Teljesen más a szóformálás, mint a románban, és külön edzenem kellett a számat és az arcizmaimat hozzá.”

Ami karakterét, Bencét illeti, ezt mesélte róla. „Mindez a hibákról szól, amiket újra és újra elkövet. Egy idő után ezt fel kell ismerned és véget kell vetned neki. Egy olyan karaktert kellett felépítenem, aki konfliktusban áll a saját belső igazságával és a társadalmi elvárásokkal. Mivel nem hajlandó megfelelni az utóbbiaknak, egyszerűen kilép a korábbi életéből. Szereti az elzártságot, de szüksége van egy partnerre.” Ez a partner természetesen Borbély Alexandra, akinek már eddig is sűrű nyara volt. Számára a film szereplőválogatással kezdődött: „A casting egy személyiségi teszttel kezdődött, amit először nem értettem, hogy miért is van az, aztán kiderült, hogy Ceci elsősorban rám kíváncsi, a személyiségemre, hiszen ez a lány akár én is lehetnék. Aki idejön ehhez a tóhoz, összeismerkedik a tulajdonossal és elkezdődnek, majd jönnek a párkapcsolati nehézségek. Igaz, hogy van egy forgatókönyv, és vannak bizonyos dolgok, amik nem lehetnek szandrásak, és amiben van egy nagy adag Felméri Ceci is, hiszen az egész az ő fejéből pattant ki, de nyilván beleköltözik az én személyiségem is.”

A közös munkáról így mesélt a színésznő: „Bogdan egy nagyon jó román színész, akitől nagyon sokat tanulok és táplálkozok belőle, és megpróbálok olyan lenni, mint ő színészként, és amit ő kihoz belőlem, abból lesz a Nóra, az a lány, akit játszom. Nekem nem kell semmit szenvednem, csak néznem őt és figyelnem. Ha van egy ilyen partnered, akkor megy minden, mint kés a vajban.” És egy váratlan zivatar után, ami az amúgy is teljesen valószínűtlen tavat egy kis időre párába burkolta, illetve egy, a stábot mindenben segítő helyiek főzte halászlé elfogyasztása után mi is láthattuk őket együtt az egyik jelenet próbáján. Bogdan tényleg magyarul játszott, Alexandra gumicsizmában igyekezett tüzet gyújtani, és láthattuk a Spirál egyik fontos szereplőjét, Terror cicát, akit Halász Árpád idomított – a menhelyről elhozott cirmos macskával, akinek Borbély Alexandrával kellett összebarátkoznia. Helyes macska volt, mindenki izgult, hogy együttműködő legyen, és az is volt.

A filmet Réder György fényképezi (Brazilok, Lajkó, cigány az űrben). A Spirál forgatása a júniusi etap után októberben folytatódik, majd 2019. februárjában zárul. A film az Inforg-M&M Film és a Hai Hui Entertainment gyártásában, a FocusFox közreműködésével, a Filmalap, a Román Filmközpont (CNC) és az Eurimages támogatásával készül, vezető producere az Arany és Ezüst Medve-díjas Muhi András.

Parno Graszt lemezbemutató koncert a Müpában február 14-én!