Jim Carrey majdnem meghalt a Truman show forgatásán

A sztár élete akkoriban nemcsak nagyon hasonlított Truman Burbankére, akinek minden mozdulatát kamerák közvetítették, de a félelmetes zárójelenet forgatása is életveszélyesen reálisra sikerült.

A Slashfilm elevenítette fel, hogy az 1998-ban bemutatott Truman show mennyire megelőzte a korát, hiszen gyakorlatilag megjósolta a Big Brother-szerű reality műsorok elképesztő térnyerését (a CBS Survivorje, ami elindította a hullámot, csak 2000-ben indult, és az eredeti, holland Big Brother ugyan ötlet szinten már 1997-ben létezett, de világszerte szintén csak 2000-ben lett ismert, akkor, amikor az amerikaiak is átvették a formátumot).

A sors fintora pedig, hogy miután Jim Carrey három 1994-es filmjével, az Ace Ventura: Állati nyomozóval, a Dumb és Dumberrel, illetve A maszkkal egy csapásra híressé vált, a Truman show forgatásának idején

mindenhova paparazzók követték, akik megpróbálták megörökíteni magánéletének minden egyes rezdülését.

A lesifotósok tanyát vertek a sztár házának udvarán, sőt még Antiguára, egy privát üdülőhelyre is követték, ahol a nászútját töltötte Lauren Holly színésznővel, Dumb és Dumber-beli kollégájával. „Ezek voltak azok a dolgok, amelyek időről időre rádöbbentettek, hogy

az életem már sosem lesz ugyanolyan,

mint volt. Majdnem olyan ez, mintha attól, hogy híressé válsz, elveszítenéd a személyiségi jogaidat” – nyilatkozta anno a színész.

Carrey tehát abszolút tudott azonosulni az általa a Truman show-ban életre keltett figurával, akinek születése óta kamerák közvetítik minden mozdulatát, anélkül, hogy tudna róla. És a sors úgy hozta, hogy a sztár még ennél is közelebb került a karakterhez, méghozzá a félelmetes utolsó jelenet forgatásakor, amelyben SPOILER! a filmbeli producer vihart kreál, hogy Truman (aki rájött arra, hogy saját valóságshow-jának a főhőse) ne tudjon megszökni egy vitorlással.


„Nem tudom, lehet-e látni a filmben, de a forgatáson, ami egy medencében zajlott, a víz alatt pedig búvárok vigyáztak a biztonságomra, azokat a jeleket adtam nekik, amelyek azt jelentik, hogy bajban vagyok, azaz összeszorítottam az öklöm. Ők viszont azt hitték, ez csak a színészkedés része, szóval lesüllyedtem a víz alá, ahol nem maradt semmi levegőm,

és fulladozni kezdtem.

Végül lesüllyedtem a medence fenekére, és az utolsó erőmmel, az utolsó levegőmmel, amikor épp, hogy csak a tudatomnál voltam, elkezdtem forogni, és néhány gigantikus karcsapással elirányítottam magam a szimulált vihar elől, így végül ki tudtam szabadulni, és végre kaptam levegőt. De teljesen kimerültem” – számolt be a csaknem végzetes eseményekről Carrey, aki, miután felfedezte a vészjósló párhuzamokat saját és Truman Burbank élete között, sokkal visszavonultabb életet kezdett élni.


(via Slashfilm)