John Wick 4: már meg is van a premierdátum

  • PORT.hu

Mindössze napokkal azután, hogy a harmadik részt bemutatták, és Keanu Reeves kiejtette a száján, hogy benne lenne egy folytatásban, hivatalosan is bejelentették az újabb zúzást.

Ami persze nem csoda, hiszen a John Wick: 3. felvonás – Parabellum remekül kezdett: ahogy azt mi is megírtuk, még a folyamatosan taroló Bosszúállók: Végjátékot is letaszította a trónjáról (az akciófilm 56,8 millió dollárral indított az észak-amerikai mozikban, míg a Marvel mozi már „csak” 30 milliót szedett össze az elmúlt hétvégén).

Mi is írtunk már róla, és a film sztárja, Keanu Reeves egy közelmúltbeli interjúban is úgy fogalmazott, hogy „amíg viszi a lába”, szívesen szerepel még John Wick filmekben – amennyiben a közönség is úgy akarja.

Ezzel cseng egybe a rendező, Chad Stahelski nyilatkozta is, aki szerint a filmkészítők a nézőkre reagálnak, és amennyiben azok milliárdokat költenek egy filmre, és milliókat ugyanezen film elővételes jegyeire (a Bosszúállók moziról beszélt), akkor folyamatosan gyártják majd nekik a folytatásokat.

Forrás: Lionsgate

 

A John Wick franchise gyártója, a Lionsgate pedig stílszerűen egy, a filmben látottakra emlékeztető szöveges üzenet formájában hozta nyilvánosságra, hogy érkezik a John Wick 4., és hogy már az is megvan, pontosan mikor.

„Jól szolgált. Most újra szolgálatba léphet. Érkezik a John Wick: Chapter 4 – 2021. május 21-én”

– olvashatták örömmel a rajongók az akár saját magukra, akár a bérgyilkos Wickre vonatkozó üzenetet.


(via Consequence of Sound)