Jön a Sherlock Holmes 3.!

Már megvan a Guy Ritchie-t váltó rendező és a premierdátum is. Robert Downey Jr. oldalán Jude Law Watsonja is visszatér.

A Warner Bros. mindig is akart egy újabb folytatást az első két Sherlock Holmes mozi után, hiszen a 2009-es első rész és a 2011-es Árnyjáték együtt több mint egymilliárd dolláros jegybevételt hozott. A gond csak az volt, hogy a címszerepet játszó Robert Downey Jr. igencsak elfoglalt volt az elmúlt években a Bosszúállók filmek forgatásával.

Ez az akadály azonban (SPOILER!) a Bosszúállók: Végjáték bemutatása után elhárult, így már semmi sem állhat a Sherlock Holmes 3. útjába, ami a színésznek is kapóra jön, hiszen régi hollywoodi mondás, hogy ha kiírnak egy franchise-ból, rögtön térj vissza egy másikba.

Az új rendező az első két részt dirigáló Guy Ritchie helyett az a Dexter Fletcher lesz, akinek mostanában elég jól cseng a neve, hiszen ő vette át a sikert sikerre halmozó Bohém rapszódia rendezését Bryan Singertől, az Elton John életrajzi filmet, a szintén kedvező fogadtatásban részesült Rocketmant pedig teljes egészében ő rendezte.

Annyit lehet még biztosan tudni, hogy visszatér a Dr. John Watsont alakító Jude Law is, illetve hogy a forgatókönyvíró a Narcos című sorozat egyik ötletgazdájaként és a Hannibal széria egyik forgatókönyvírójaként ismert Chris Brancato lesz. Habár a forgatás még nem kezdődött el, a premierdátumot már kitűzték: az amerikai mozik 2021. december 22-én mutatják be a filmet.


(via Consequence of Sound)