Jude Law biztonsági pánikot okozott egy moziban

A színész inkognitóban szeretett volna filmet nézni, de az ott dolgozók gyanúsnak vélték a kapucnis pulcsiban tébláboló Law-t.

A színész ellátogatott egy bathi moziba, de nem akarta, hogy felismerjék. Ez sikerült is neki: a biztonságiak furcsa és feltűnő viselkedésére lettek figyelmesek, viszont nem ismerték meg, ezért kisebb fajta pánikot okozott - adta hírül a Guardian.


Az ott dolgozók biztonsági figyelmeztetést kaptak, miszerint egy gyanúsan viselkedő, kapucnis pulcsit viselő alak lézeng a mozi előcsarnokában. A mozi menedzsere nem ismerte meg a színészt, aki persze igyekezett is észrevétlen maradni, hiszen szerette volna mindenféle felhajtás nélkül megnézni a Detroit című filmet. Végül egy Connor Walter nevű jegykezelő felismerte Law-t, és kért is tőle egy közös fotót, valamint egy kézzel írott cetlit nyomott a színész markába. Law később egy köszönő e-mailben fejezte ki háláját a rajongónak.


„Jegyszedőként dolgoztam, és a terem aljában, a lépcsőknél álltam, amikor a mozi vezetője azt mondta nekem, hogy tartsam rajta a szemem egy kapucnis, gyanúsan viselkedő férfin, aki az előcsarnokban álldogált. A férfi jó 10 percet csak téblábolt, aztán bejött, és vett egy jegyet a kollégámtól, aki szintén nem ismerte fel. Lejött a lépcsőkhöz, én érvényesítettem a jegyét, a szemébe néztem, és akkor felismertem.”


A jegykezelő azt is elmondta a BBC-nek, hogy véleménye szerint, ha ő nem dolgozik azon az estén, valószínűleg senki nem ismerte volna fel Law-t. A vetítés után a jegykezelő odament Law-hoz, és kért tőle egy közös fotót, valamint ráírta egy cetlire, hogy mennyire értékeli a színész egész eddigi munkásságát.


Law válasz-emailjében ezt írta:
„Egy moziőrülttől egy másik moziőrültnek… köszönöm a kedves soraidat. Bocs, hogy elfutottam. Tudom, hogy ahol megjelenek, észrevesznek. Ezért volt a kapucni. Én is hatalmas filmrajongó vagyok. Imádom őket. Örülök, hogy más is ilyen.”