Julia Roberts elárulta, hogy végződött volna eredetileg a Micsoda nő!

  • PORT.hu

A sztár szerint a vége sötét lett volna, az egész mozi pedig „egy súlyos, karcos művészfilm” benyomását keltette volna.

A színésznő kolléganőjével, a film egyik szerepére annak idején szintén esélyes Patricia Arquette-tel együtt volt a Variety vendége, és egy kerekasztal-beszélgetés keretében meséltek az 1990-es romkomról, ami eredetileg egyáltalán nem is lett volna romkom.

„Az a film egy igazán sötét dráma volt, és a vége nagyon súlyos volt. Mint egy nyomasztó, karcos művészfilm”

– mondta Arquette. Roberts pedig elmesélte, mi lett volna a Micsoda nő! eredeti befejezése. „Egy férfi kilöki Viviant a kocsijából, ha jól emlékszem, bankókat szór rá, majd elhajt, otthagyva a nőt egy mocskos sikátorban”. Bár ennyiből nem derül ki, korábban a film másik főszereplője, Richard Gere is mesélt az eredeti forgatókönyvről, és ott világos volt, hogy

Vivan holttestét lökik ki az útra, mivel a lány meghalt drogtúladagolásban.

Gere és Roberts a Micsosa nő!-ben. Forrás: InterCom

 

Julia Roberts most azt is elmesélte, hogy a film eredeti címe az volt, hogy 3000 (ennyi dollárt kapott egy hétre Vivian Gere figurájától), és miután az eredeti gyártócég megszűnt, egy darabig úgy nézett ki, hogy az egész produkció kútba esik. Ekkor azonban a Disney közbelépett („A Disney-hez viszik a forgatókönyvet? Miért, animációs film lesz belőle?” – így a sztár), és Garry Marshall rendező kapta meg a projektet, aki a színésznő szerint puszta szívjóságból hajlandó volt találkozni vele, de egyáltalán nem volt biztos, hogy az új verzióban is ő alakítja majd a főszerepet.

Marshall megmutatta Robertsnek a változtatásokat, és azt is elárulta, hogy az új cím a híres Roy Orbison-sláger után az lesz, hogy Micsoda nő! A dolgok pedig eztán szerencsésen úgy alakultak, hogy a színésznő maradhatott a főszereplő. Patricia Arquette sajnos kihullott a projektből, és bár a beszélgetésen nem pontosította, melyik karaktert formálta volna meg, mi Vivian barátnőjére, Kitre tippelünk.


(via Independent)