Kevin Costner mélységesen megbánta ezt a filmet.
Az Oscar-díjas Kevin Costner egy interjúban bevallotta, nagyon megbánta, hogy elkészítette az 1994-es Wyatt Earp című filmet.
A sztori a legendás seriff, Wyatt Earp életét járja körbe, azonban kissé paradox módon fél év alatt két vele kapcsolatos film is napvilágot látott. A Kevin Costner főszereplésével készült alkotás mellett, ugyanis a Tombstone - Halott város is Earp karakterét helyezi a középpontba. Utóbbi, a Kurt Russell-féle változat azonban hamarabb elkészült, így addigra már elnyerte a közönség figyelmét, mire a Wyatt Earp befutott.
Vallomás

Kevin Costner több ikonikus alkotásban is szerepelt pályafutása során, de van, amiért ő maga nem annyira rajong.
Tovább
Costner a filmben nem csak a címszereplőt alakította, ugyanis producerként is részt vett a munkálatokban. Elmondása szerint többen is javasolták neki, hogy halasszák el a bemutatót, így elkerülhető lett volna a két alkotás közötti versengés. A színész azonban úgy döntött, nem állítják le a produkciót.
Furcsa verseny alakult ki (...) nagy kár, hogy így alakult”
– mondta Costner.
A Wyatt Earp költségvetése egyébként több mint kétszerese volt a Tombstone-énak, a bevétel szempontjából viszont jócskán alulmaradt. A Tombstone ráadásul jellemzően pozitív kritikákat kapott, a mozikban is jól szerepelt, Costner filmje ellenben vegyes fogadtatásban részesült, és a befektetett összeget sem hozta vissza.
via Far Out
Nyitókép: Getty Images / NBC / Contributor