Katasztrófa lett Gerard Butler új katasztrófafilmje

  • Szűcs Gyula

Az Űrvihar egy városrombolós marhaság a Godzilla írójától, aki azt hiszi, még mindig a '90-es években járunk.

Kiknek ajánljuk? Jó szívvel senkinek. Viszont akik szerették a '90-es évek látványos várospusztítós blockbustereit, az Armageddont vagy a Godzillát, azok tehetnek vele egy próbát.

Évek óta mindig arról panaszkodok a filmkritikáimban, hogy mostanában szinte semmi más nincs a mozikban, csak béna remake-ek, gagyi folytatások és egy kaptafára készülő, unalmas és parasztvakító szuperhősfilmek. Na, Gerald Butler nyomokban sci-fi elemeket is tartalmazó katasztrófafilmje, a Geostorm, ami nálunk az Űrvihar címet kapta, ezt a sormintát törte meg – de bár ne tette volna!

Ha létezik fölösleges film a 2010-es évek blockbusteres túlkínálatban, akkor az Űrvihar, ez a se íze, se bűze CGI marhaság pont ilyen!

A sztori egy olyan jövőben játszódik, amikor a Föld időjárását már nem a természet erői irányítják, hanem egy nemzetközi összefogással felépített űrállomás dolgozói, akik bármikor strandidőt tudnak varázsolni Anglia partjainál, vagy esőt az aszályok sújtotta területeken. Nincs többé Katrina hurrikán, nincs El Nino-jelenség, és valószínűleg a magyarok sem szenvednek annyit a 30 fok feletti nyártól meg a márciusi hóvihartól.

 

Ez utóbbi persze már nem derül ki a filmből, mert amikor meghibásodik az időjárás-manipuláló ketyere, akkor természetesen egy amerikai mérnök (Gerald Butler, aki egyre inkább úgy fest, mint a szegény ember Russell Crowe-ja) megy fel az űrbe megszerelni, és egy amerikai politikusokból álló válságstáb próbál neki lentről segíteni, nehogy pont akkor törjön ki egy nemzetközi diplomáciai konfliktus és egy világvége, amikor a ciklusa végén járó amerikai elnök (Andy Garcia) épp az újraválasztási kampányra készül.

Gerard Butler, a szegény ember Russell Crowe-ja és Burce Willise (kép: Skydance Media)

 

Ebből még akár egy jó kis Armageddon-klón is kikerekedhetne, de sajnos annyi felesleges mellékszálat kapunk a készítőktől, ami három másik filmet is simán kitöltene. Egyrészt van egy totálisan felesleges testvérviszály Butler karaktere és a tudományos munkatársként az elnöki kabinetben dolgozó testvére (Jim Sturgess) között. Ami mellé még az is bejön, hogy a kisöcsi nője (Abbie Cornish) az elnök védelmére felesküdött, testőrből az elnököt elraboló testőr lesz, mert csak így lehet megakadályozni az elnök pártbéli vetélytársa konspirációit. Na és vajon ez az ember ki lehet egy olyan filmben, ahol Ed Harris egy olyan politikust alakít, akiről már a trailerben ordít, hogy a szeme sem áll jól és az anyját is eladná a teljhatalomért?

És ha ez mind nem lenne elég, az űrállomáson titokzatos gyilkosság történik, aminek a szálait a körszakállas sztárűrhajósunk egy német tudósnő (Alexandra Maria Lara) segítségével próbálja kibogozni. Valakik ugyanis mindenkit el akarnak hallgattatni, akik rájöttek, hogy az időjárás-manipulátor nem véletlen meghibásodás, hanem szándékos szabotázs miatt okozza azokat a galibákat, amik miatt tevehajcsárok fagynak meg a sivatag közepén, és pusztító szökőár csap le a tengerparti metropoliszokra.

Izgalmasnak hangzik? A moziban egyáltalán nem volt az. A romba dőlő felhőkarcolókat megmutató, ordítóan CGI képsorok nem igazán különböznek az elmúlt 25 év hasonló világvége-jeleneteitől. Olyannyira, hogy az Űrvihar alatt végig az az érzésem volt, valaki annyira szerette A függetlenség napját, a Godzillát, az Armageddont, a Deep Impactet, meg a többi, '90-es évek végi, városrombolós blockbustert, hogy leforgatott belőlük egy újabbat. Jó megérzés volt, az Űrvihart ugyanis az a Dean Devlin rendezte, aki forgatókönyvíróként és producerként jegyzi A függetlenség napa 1-2-t meg a Godzillát (valamint a Csillagkaput és a Tökéletes katonát is). És aki szerint egyetlen perc sem telt 1998 óta. 

Ítélet: 3/10