Kedvenc hippi háborús vígjátékunk újra a moziban

Tudom, a tévében rengetegszer ismétlik a kora 70-es évek klasszikusát, de most sokan először láthatják moziban, ráadásul digitálisan felújított formában.

Vannak filmek, amiket egyszerűen nem lehet megunni, és ilyen a ma már 50 éves Kelly hősei (1970), amit ugyan tényleg ezerszer adnak le a tévében, de, akárcsak a „párját”, a csak pár évvel korábban, de ugyanolyan témában és hasonló kvalitású, sőt, adott esetben ugyanazokkal a színészekkel készült A piszkos tizenkettőt (1967) akárhányszor tudnám megnézni még most is. És az eredeti szinkronnal, de digitálisan restaurált képpel pláne megnézném – erre most július 2-től két héten keresztül lesz lehetőség a budapesti Corvin Moziban.

Bár a legtöbb ismert háborús filmről tudjuk, hogy egy konkrét csatát vagy hadjáratot mutat be, a Kelly hősei javarészt fikció – azért van némi alapja. A háború vége felé ugyanis amerikai katonák egy csoportja egy sóbányában a nácik által elrejtett aranyra és műtárgyakra bukkant, és mivel az adott terület a szövetségesek közötti megállapodás értelmében a későbbi szovjet megszállási zónába került volna, úgy gondolták, ez túl jó lenne az oroszoknak, akik amúgy is zsebre vágnák az egészet, így a zsákmány nagy részét állítólag náci tisztek segítségével egyszerűen lenyúlták. A sztori elég hihetetlen, de pont az benne a jó, hogy a kor propagandafilmjei után végre egy kis kalandot kínál, ahol nem minden fekete-fehér, és ahol a hősök sem gáncs nélküli lovagok, sőt!

Brian G. Hutton filmjében az arany egy, mélyen a frontvonal mögött, a megszállt területeken fekvő francia kisváros bankjában csücsül, létezését pedig egy foglyul ejtett, matt részeg német tiszt fecsegi ki, aki aztán kézenfekvő módon hamar halálát is leli. Egy csapat amerikai katona úgy dönt, a háborúnak úgyis mindjárt vége, nekik pedig jól jönne a civil élethez pár aranyrúd, és Kelly őrmester (a most is elképesztően hidegvérű és menő Clint Eastwood) vezetésével elindulnak a bank felé. A megfelelő részesedés reményében pedig egy páncélos osztag is velük tart, aminek nevéhez méltóan furi Csodabogár (Donald Sutherland) a parancsnoka.

A többi pedig már mozitörténelem a legjobb akciójelenetekkel és a legjobb beszólásokkal – amik jelentős részéért persze Sutherland a felelős. És az sem különösebben zavaró, hogy hőseink katonának kissé öreg, többnyire inkább negyvenes-ötvenes karakterszínészek, olyan arcok, mint Telly Savalas, Don Rickles vagy Harry Dean Stanton , és mind nagyon jók. Merthogy itt nincs hősiesség, bajonettroham és önfeláldozás, ezek profi túlélők, csak akkor verekednek, ha muszáj – vagy, ha anyagilag is megéri. És hiteles is minden, kezdve az áttöréstől és az aknamezőktől a végső összecsapásig a kisvárosban. Ami mellesleg a mai Horvátországban található, mert a film Jugoszláviában forgott, részben anyagi okokból, részben azért, mert ott rengeteg használható állapotban lévő II. világháborús felszerelés volt található.

A három német Tigris harckocsi például korábban A neretvai csatában is szerepelt – ők valójában gondosan és ügyesen átalakított T-34-esek, amik egyébként az 1. SS páncéloshadosztály, a hírhedt Leibstandarte jelzését viselik, míg Kellyék az adott térségben valóban harcolt 35. gyaloghadosztály tagjai, Csodabogár pedig a "Super Sixth" becenévre hallgató 6 páncélhadosztályt képviseli.