Keira Knightley majdnem megállította az iraki háborút

Egy bátor brit kormányalkalmazott olyan információt juttatott el az újságoknak, amivel megakadályozhatta volna az iraki inváziót, és amiért ő maga majdnem börtönbe került.

Ma már tudjuk, hogy az egész Közel-Keletet évtizedekre destabilizáló, tízezrek, ha nem százezrek életébe kerülő iraki invázió hazugságra épült, hiszen Szaddam Husszeinnek nem voltak tömegpusztító fegyverei. Ezzel az amerikai titkosszolgálatok is tisztában voltak, de tudatosan hazudtak mindenkinek, és azt is tudjuk, hogy bár ezt sokak számára világos volt, mégsem sikerült a háborút megakadályozni, ami mit sem von le azok érdemeiből, akik mégis tenni akartak valamit. Mint Katharine Gun, aki a brit kormányzati titkosszolgálat PR részlegén dolgozott fordítóként, és aki fontos információt juttatott el a sajtónak arról, hogyan manipulálja az angol kormány a közvéleményt, a sajtót és az ENSZ döntéshozóit annak érdekében, hogy háborút indítsanak Irak ellen.

 

Gun, aki hevesen ellenezte a háborút és már a legelején érezte, hogy Tony Blair miniszterelnök, George W. Bush legfőbb szövetségese hazudik, 2003-ban olyan dokumentumokat szivárogtatott ki, amelyekbe a titkosszolgálatokat arra utasítják a legfelsőbb körökből, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsának tagjai után kémkedjenek, hogy azokat zsarolni tudják annak érdekében, hogy a fegyveres beavatkozás mellett döntsenek. Természetesen napfényre került a személyazonossága, és hazaárulással vádoltak, veszélybe kerül a szabadsága, a munkája és a házassága, de ő mindvégig kitartott meggyőződése mellett, mely szerint az embereknek tudnia kell arról, ha a kormány hazudik nekik.

Az Official Secrets, azaz Hivatalos titkok címre hallgató alkotást a dél-afrikai Gavin Hood rendezte, aki közismerten elkötelezettje a témának, a specialitása a terrorizmus elleni harc által felvetett erkölcsi problémák vizsgálata – lásd Az élet ára (2015) és a Kiadatás (2007) című munkái -, és a filmet már bemutatták a Sundance Filmfesztiválon. Itt a közönség és a kritikusok is el voltak ájulva a főhőst alakító Keira Knightley játékáért, és a most megjelent első előzetes is azt mutatja, hogy a színésznő teljesen elveszik a szerepben – például azzal, hogy kicsit sem próbál meg csinos lenni. A Marcia Mitchell és Thomas Mitchell által írt "The Spy Who Tried to Stop a War: Katharine Gun and the Secret Plot to Sanction the Iraq Invasion" című tényfeltáró könyv alapján készült film egyéb fontos szerepeiben olyan híres brit karakterszínészek láthatók, mint Matt Smith, Matthew Goode, Ralph Fiennes és Rhys Ifans. Az Official Secrets augusztus 23-án kerül az amerikai mozikba, a brit bormert pedig októberben tartják, kérdés, hogy lesz-e olyan forgalmazó, akik hozzánk is elhozzák a filmet.