Keresés – Az év legokosabb filmje – eddig!

Azt gondolnánk, ilyen címmel nem lehet eladni egy filmet – hogy keresel rá arra, hogy keresés? -, miközben az egész film magáról a keresésről szól, minden létező felületen. És ez okos dolog!

A film első két, maximum három percében a koreai-amerikai Kim család történetét ismerjük meg ún. digitális lábnyomuk, elektronikus naplóbejegyzések, fényképek, keresési eredmények, üzenetek és FB posztok alapján. Látjuk, ahogy kislányuk, Margot megszületik, cseperedik, óvodába, majd iskolába jár, zongorázni tanul, satöbbi, miközben édesanyja megbetegszik, rövid időre jobban lesz, majd meghal, a magába roskadt apa, David (John Cho) pedig egyedül neveli a lányt. Az ötlet egyszerű, de zseniális, hiszen nem csak megágyaz a történetnek, de megadja annak nem csak alaphangulatát, de keretét is. A 16 éves Margot egy nap nem válaszol az üzeneteire, otthon hagyja laptopját, kiderül, az iskolában sem volt. És megkezdődik az apa pokoljárása, ahogy egyre inkább kiderül, milyen keveset tudott a lányáról.

És a Keresésben – az angol cím is Searching – megindul a keresés, a rendőrségtől pedig egy szimpatikus nyomozónő (Debra Messing a Will és Grace-ből) érkezik, hogy kézbe vegye a dolgot, de az apa sem nyugszik. Végighalad minden lehetséges digitális nyomon, amit a lánya maga mögött hagyott, a Facebooktól a digitális naplókon, pénzátutalási oldalakon és videómegosztókon át a Tumblrig, minden lehetséges ismerőst, kapcsolatot felkutatva. Bár kezdetlen esetlenül mozog a virtuális térben, egyre magabiztosabban halad előre, egyre több nyomot talál, amiknek egy része ugyan vakvágánynak bizonyul, de legalább tesz valamit. Mert a Keresés két szálon, sőt, hármon működik, és mindegyiken nagyszerűen. Családi drámaként, ahol az apa egyre inkább rájön, hogy mit és hogyan kellett volna tennie ahhoz, hogy lánya közelebb álljon hozzá, hogy vele beszéljen a problémáiról.

Társadalmi kommentátorként, ahol az elsőfilmes rendező, Aneesh Chaganty megmutatja, milyen esetleges, félrevezető vagy egyenesen hamis az, amit az internet mutat rólunk és másokról, hogy egy tragédia mit hoz ki az emberből – merthogy azt is látjuk, hogyan reagálnak az emberek a történtekre, a szokásos összeesküvés elméletekkel, áldozathibáztatással és persze gonoszsággal és ostobasággal. És persze mindez feszült thrillerként, úgynevezett suspence filmként is elképesztően jól működik, ahogy egyre több elem kerül elő a kirakósból, és ahogy hősünk megtanulja, mikét használja ezeket az elemeket. És ezt egészen a legvégéig példaértékűen, hihetetlenül okosan teszi. Igaz, a nagy leleplezés, a végső fordulat nekem kissé túl meredek, de a rendezőnő az egész játékidő alatt folyamatosan helyezett el ügyesen olyan jeleket, amik végig erre mutattak. És mindezt alig 13 nap alatt forgatták el – és az is igaz, hogy ehhez majdnem két évnyi elképesztően tudatos előkészítési munka, illetve utómunka járt, amibe az is belefért, hogy Chaganty a saját főszereplésével és egy operatőr barátjával előzőleg leforgatta az egész filmet, részben gyakorlásként, részben hivatkozásként.

Amerikában azonban nem elsősorban okossága miatt lett felkapott a Keresés, hanem azért, mert ez az első olyan amerikai stúdiófilm, amely ázsiai-amerikai főszereplővel készült – a nálunk főleg vígjátékokból ismert John Cho (Kalandférgek) -, és az ottani jókora ázsiai közösség pedig rendkívül hálás volt ezért. Ahogy hálás a hozzánk jó eséllyel soha el nem jutó Crazy Rich Asians című vígjátékért is, ami már hetek óta döntöget meg mindenféle bevételi rekordot. Mi viszont abban a remek helyzetben vagyunk, hogy önmagáért szerethetjük ezt az egyszerre hihetetlenül ambiciózus és mégis szerény, látszólag egyszerű filmet.  

Értékelés: 9/10

Angyalok és pásztorok
Angyalok és pásztorok

Sebestyén Márta és Andrejszki Judit adventi koncertje

Jegyvásárlás