Kettős életek - Vicces, hogy játékfilmet csináltak a könyvkiadásról

Olivier Assayas új filmje ugyanis nagyrészt azokkal a kihívásokkal foglalkozik, amikkel ma egy könyvkiadónak szembe kell néznie, de van itt egy kettős szerelmi szál is, ha belefáradunk az előbbi témába.

Kicsit felkaptam a fejem, amikor megláttam, hogy a magyar származású francia rendező, Olivier Assayas (Carlos, Sils Maria felhői, A stylist, Május után) új filmjét vígjátékként, sőt, kacagtató komédiaként hirdetik. Igaz, Assayas szeret belekóstolni a különböző műfajokba, ami azt illeti, még vámpíros filmet is csinált – ez volt a nagyon vicces című Irma Vep (1996) -, de akármit is sző bele az aktuális munkájába, az mindig művészfilm marad. És, ki tudja miért, de Assayast imádják művészfilmes körökben, annak ellenére is, hogy igazán nagy filmje, olyan darab, amiről évek múltán is beszélnek, ami valóban fontos díjakat nyert, még nem készült, gyanítom, nem is fog. Mégis, minden új munkája ott szerepel a legfontosabb fesztiválokon, és mindig nagyszerű színészeket sikerül megnyernie, hogy ezekben szerepeljenek. Mint például Juliette Binoche-t.

Binoche egy foglalkoztatott sorozatszínésznőt alakít, aki már évek óta egy rendőrös szériában dolgozik, de valami komolyabbat csinálna, és a férje is fontos ember: Alain egy nagy múltú könyvkiadó igazgatója. Mindketten kedves, szimpatikus, kifinomult emberek, akik jó francia módra gyakran járnak össze szintén értelmiségi barátaikkal, akikkel nagy, de nagyon értelmiségi dolgokról beszélnek, és olyanokat mondanak, hogy „az irodalom dematerializálódik!” És hát nagyjából erről szól a Kettős életek, illetve arról, hogyan változik körülöttük a világ, amiről persze megint rengeteget lehet beszélgetni, például Alain mélabús író barátjával és annak a politikában dolgozó, mégis rendkívül idealista feleségével, és arról, hogy a sok kifinomultság és okos gondolat, de mindketten hazudnak a másiknak – és ezt a másik sejti is, de túlságosan is értelmiségi ahhoz, hogy a dolog a számonkérésig fajuljon.

Vagyis van itt némi magánéleti dráma, és van egy pici humor is – például amikor az egy színésznőt játszó Juliette Binoche jelenlétében a színésznő Juliette Binoche-ról beszélgethetnek -, de a film elsősorban arról szól, hogyan élnek, éreznek és gondolkodnak a 40-es, 50-es értelmiségek. És hogyan próbálnak, vagy éppen nem próbálnak alkalmazkodni ahhoz, ahogy megváltozik körülöttük a világ. Ott van például a könyvkiadás, és a játékidő jelentős részében arról vitatkoznak, milyen fontos a digitális tartalom, és a blogok, e-bookok, e-mailek, hangoskönyvek, letöltés és más fejlesztések miként változtatják meg a fogyasztói szokásokat, de a játékidő végére sem történik semmi más, mint ami addig, senki nem lép semmit – ha a magánéleti szálat nem számítjuk.

És ez így nyilván kissé lehangolónak és dögunalmasnak hangzik, de meglepő módon nem az – nyilván persze ehhez befogadóként jókora nyitottság is kell. A titok pedig roppant egyszerű, Assayas remek színészeket választott, akikkel jól tud dolgozni – ez nem mindig volt így, ha valaki látta tőle például a Démoni szeretőt (2002) vagy az Amatőr bérgyilkost (2007), az tudja, mire gondolok. Juliette Binoche mostanában néha kicsit sok, de most nem az, visszafogottabb, nézhetőbb, mint általában, a férjét alakító, mindig nagyszerű Guillaume Canet (Szeress ha mersz, Senkinek egy szót se, A part) pedig kifejezetten lebilincselő, és az van, hogy őket szívesen hallgatom, még akkor is, ha annak, amiről beszélnek, legalább 50 százaléka valamiféle elvont sznobizmus.

Értékelés: 6/10

 

Adblock detektálva

Hirdetésblokkolód kikapcsolásával segíthetsz, hogy a PORT.hu továbbra is ingyenes, minőségi tartalmat biztosíthasson.

Rendben, kikapcsoltamHogy tudom kikapcsolni? Köszönjük, PORT.hu