Az acélember és a Batman Superman ellen – Az igazság hajnala után újra együtt Superman nevelőszülei: ezúttal egy (nálunk végül nemrégiben DVD-n és Blu-Rayen megjelent) borongós középnyugati bűndrámában láthatjuk őket. Kritika A vér földje című filmről.
A vér földje alkotói jó érzékkel szúrták ki,
milyen jól működött a kémia a két veterán színész között a Warner/DC szuperhősfilmjeiben,
így kiváló döntés volt őket választani a rusztikus montanai, majd Dakota állambeli, hatvanas évek eleji közegben játszódó alkotás főszerepeire. A Superman-mozik és Thomas Bezucha rendezése között azonban a párhuzamok sorának ezzel vége is szakad, hiszen mi sem állhatna távolabb egy földönkívüli szuperlény felnevelésének problémáitól, mint az a rögvalóság és azok a hétköznapi tragédiák, amelyekkel a Costner és Lane által megformált házaspár szembesül.
A sztori szerint ugyanis George, a nyugdíjas seriff és lótartással foglalkozó felesége, Margaret elveszítik felnőtt fiukat, majd néhány év elteltével (más értelemben) pár éves unokájukat is, mivel annak édesanyja újból férjhez megy, majd váratlanul, tényleg egyik napról a másikra se szó, se beszéd odaköltözik az új férj távolban élő családjához. Mivel Margaret korábban szemtanúja volt, hogy a férfi nemcsak volt menyüket, de a kisfiút is bántalmazza, összecsomagolnak, és elindulnak, hogy visszaszerezzék a rossz kezekbe került gyereket.
Miután az összecsomagoláskor az egykori szolgálati pisztoly is bekerült a bőröndbe, még az a néző is sejtheti, aki nem látta a kissé túl közlékeny előzetest, hogy
a hosszas felvezetés, a súlyos csendek, a visszafojtott érzelmek után valami történni fog.
És így is lesz: a két nagyszülő ugyanis az úti célhoz érve egy olyan, a helyiek körében kifejezetten hírhedtnek számító klánnal találja szembe magát, amelynek tagjai csak az erőszak nyelvét beszélik – és eszük ágában sincs elengedni az unokát.
A vér földje – az eredeti helyett adott magyar cím egyébként csodálatosan kifejező, mivel egyszerre utal a filmben azonos súllyal jelenlévő családi kötelékre és az erőszakra – Larry Watson 2013-as neowestern regénye, a Let Him Go alapján készült, és habár a könyv hazánkban sajnos nem elérhető, az erős sztori és nem kevésbé erős üzenet alapján a film tipikus példája annak, amikor egy jó alapanyag nem a megfelelő kezekbe kerül. A forgatókönyvíró-rendező, Thomas Bezucha nem jól súlyozta alkotását, és túl sokat bízott két kiváló főszereplőjére, amely aránytalanság miatt a mű sajnos elvérzik.
Pedig A vér földje lehetett volna olyan kiváló borongós-brutális középnyugati bűndráma, mint A préri urai vagy a Winter’s Bone – A hallgatás törvénye,
(ami mondjuk nem csoda, hiszen az alkotó olyan limonádék után vágott bele az adaptálásba, mint a Kőkemény család című karácsonyi mozi vagy a Csajok Monte Carlóban című Selena Gomez-opus – egyik sem túl jó ajánlólevél).
Bezucha alkotása először lassú, nagyon lassú, ami más esetben lehetne hatásos stíluselem, de a két rivális família találkozásakor az alkotó sutba vágja az addigi ráérős tempót, és a film második fele kifejezetten kidolgozatlan és összecsapott lett. Az unokát fogva tartó kegyetlen Weboy család mátriarkájának például jó, ha két jelenet jut, pedig elég fontos a szerepe, és hiába olyan csodálatos máskor Lesley Manville (Mike Leigh egyik kedvenc színésznője és a Fantomszál Oscar-jelölt sztárja), ha nincs miből dolgoznia, az ő figurája sem lesz több rikácsoló karikatúránál.
Az alkotó vélhetően azért választotta a balladai homályt a Weboy család bemutatásakor (pontosabban inkább be nem mutatásakor), hogy minél baljósabbnak, minél fenyegetőbbnek tűnjenek a főhősök és velük együtt a közönség szemében. A túl kevés információ viszont azt eredményezi, hogy a feszült közös vacsoránál sokkal inkább emlékeztetnek A texasi láncfűrészes mészárlás degenerált klánjára vagy más elrajzolt család tagjaira, ami elég rossz irányba tereli a nézői asszociációt. Abban a jelenetben pedig, amikor kirobban az addig csak forrongó indulat, és amikor az oly hosszú előkészítés után elszabadul az erőszak, a korábbiak miatt már tényleg olyan, mintha csak egy B-horror paródiáját látnánk.
A shakespeare-i végkifejlethez közvetlenül hozzájáruló sorsdöntő történés az ügyetlen felvezetés miatt így súlyos és brutális helyett inkább csak bizarr és groteszk marad, hiába követnek el mindent a színészek. A vér földjének
hogy ha olyan színész vagy, aki szereti a kevés szavú, cowboykalapban és lóháton parádézó kemény karaktereket, akkor ne bízz meg vakon egy olyan direktorban, aki eddig csak közepes vagy annál rosszabb romantikus és családi filmet rendezett.
