Kiderítették a Borat folytatás teljes címét

Egyre több minden derül ki Sacha Baron Cohen kultikus áldokumentumfilmjének folytatásáról. Már azt is tudni, hogy még a 2006-os Borat – Kazah nép nagy fehér gyermeke menni művelődni Amerikánál is hosszabb lesz a teljes címe.

Ahogy arról korábban már beszámoltunk, (majdnem) teljes titokban elkészült egy új Borat film, hiszen amely forgatást szemfüles rajongók augusztusban lefüleltek, az nem egy külön kis rövid szkeccs, hanem egy teljes nagyjátékfilm felvétele volt. Azóta olyan pletykákat lehetett hallani, hogy a Borat 2. címe Great Success (Nagy siker) lesz, és arról szól majd, hogy a kackiás bajuszú (ál)naiv kazah riporter annyira ismert lett a 2006-os film miatt, hogy ezúttal inkognitóban kell tevékenykednie.

Most azonban tovább árnyalódott a sztori, hiszen kiderült, hogy a folytatás címe valójában sokkal hosszabb lesz, mint a korábban emlegetett Great Success – sokkal inkább az első Borat: Kazah nép nagy fehér gyermeke menni művelődni Amerikára fog emlékeztetni, sőt, még annál is hosszabb lesz. Fifikás (nem kazah) riporterek úgy derítették ki a dolgot, hogy a Writer’s Guild of Americát (azaz az amerikai forgatókönyvírók céhét) az alkotók egy beadványban értesítették a bemutatásra váró vígjáték címéről.

Sacha Baron Cohen az első Boratban. Forrás: InterCom

 

A szóban forgó cím azóta eltűnt a szervezet honlapjáról, de az internet nem felejt, szóval egyesek tudni vélik, hogy a Borat 2. teljes címe Borat: Gift of Pornographic Monkey to Vice Premiere Mikhael Pence to Make Benefit Recently Diminished Nation of Kazakhstan lesz, amit elég nehéz magyarra fordítani, nagyjából annyit jelent, hogy Borat – A pornómajom ajándéka Mikhael Pence alelnöknek (az angol president szó helytelenül premiere-nek írva – a szerk.), hogy naggyá tegye Kazahsztán nemrégiben megtépázott nemzetét.

A címből pedig az is kiderül, hogy a cselekményben vélhetően fontos szerepet játszik majd az Egyesült Államok sokat kritizált alelnöke, Mike Pence. Míg az első Borat arról szólt, hogy a címbeli figura el szeretné venni feleségül a Baywatch egykori sztárját, Pamela Andersont, és eközben számos ponton összeütközésbe kerül a nyugati kultúrával, addig a folytatás a jelek szerint sokkal politikusabb lesz – ami nem csoda, hiszen Sacha Baron Cohen azóta elkészítette Who Is America? című sorozatát, amelyben a „kandi kamera” módszerével számos amerikai politikusból csinált hülyét. Úgy tűnik, az új Borat filmben is ezt a vonalat viszi tovább.


(via Independent)