Kiderült, ki alakítja Mulant a rajzfilm élőszereplős változatában

Csaknem ezer jelölt közül választották ki a kínai színésznőt, aki férfiruhába bújhat a Disney filmjében.

A Disney végre megtalálta Mulan megformálóját a kínai Liu Yifei személyében. Szerte a világon keresték a rajzfilm feldolgozásának címszereplőjét, és igen magas követelményeknek kellett a jelölteknek megfelelnük: jártasnak kellett lenniük a harcművészetekben, tudniuk kellett angolul, és ami a legnehezebb, rendelkezniük kellett azzal a kisugárzással, hogy sztárrá válhassanak. A stúdió természetesen egy kíni színésznőt akart a címszerepre, és így találták meg közel ezer potenciális jelölt között a 30 éves Yifeit.

Yifei az egyik legnépszerűbb fiatal színésznő Kínában, és mivel gyerekkorának egy részét New York Queens negyedében töltötte, tökéletesen beszél angolul. Amerikai filmekben is láthattuk már, többek közt Jackie Chan és Jet Li oldalán A tiltott királyságban.

A filmet Niki Caro (A bálnalovas, Kőkemény Minnesota) rendezi, és valamikor 2019-ben mutatják majd be. A pontos dátum, ahogy a többi szereplő kiléte, még nem ismert. (via The Hollywood Reporter)