Kiderült, miért kellettek a rémisztő CGI-cicák a Macskák filmverziójába

A feldolgozás egyik sztárja, Ian McKellen magyarázta el, miért kellettek a macska méretűvé zsugorított szőrös színészek a filmmusicalbe.

Néhány hónappal ezelőtt a fél világ kiakadt rajta, amikor a Universal Pictures nyilvánosságra hozta a Macskák előzetesét – hiszen abban elég ijesztő formában jelentek meg a film sztárjai (Idris Elba, Rebel Wilson, Judi Dench, Ian McKellen, James Corden, Taylor Swift vagy Jennifer Hudson). A megszokott színpadi ábrázolástól eltérően ugyanis a színészekre nem jelmezt húztak, hanem CGI-vel változtatták őket szőrös állatkákká, ráadásul le is kicsinyítették őket, mintha igazi macska méretűek lennének.

A stúdió hivatalosan nem reagált a dologra, de Ian McKellen épp The Good Liar című, Helen Mirrennel közös filmjét promotálja a sajtóban – és kihasználta az alkalmat, hogy megvédje az apró macskaembereket megalkotó CGI-használatot. Magyarázata ugyanakkor nemcsak nem teszi érthetőbbé az ügyet, de önmagában is elég fura.

„A színpadi verzió nem egy csomó olyan emberről szól, akik meggyőzően működnek macskákként, hanem olyan emberi lényekről, akik felfedezik saját természetüket a macskákban.

És ez nagyon sikeres volt a közönség körében. Amikor azonban a filmváltozatra került a sor, nagy volt a kísértés, hogy a színészekből macskákat csináljanak, mint például Az oroszlánkirályban, és megoldották, hogy igazi cicáknak nézzenek ki, de persze valójában nem azok” – mondta McKellen.

„Ezek macskákat játszó emberek, és ez a film üzenete is, és szerintem nagyon szellemesen van megoldva, különösen a táncosok esetében. Ahogy elnézel egy fiatal embert, aki felfedezi magában a macskát, egyszerűen leesik az állad a gyönyörűségtől. Dame Judy (Dench), James Corden, Taylor Swift és a többiek, mi mind nagyon igyekeztünk kihozni magunkból a macskát” – fogalmazott a színész.

Ian McKellen a The Good Liar premierjén. Forrás: Steven Ferdman / FilmMagic / Getty Images

 

Az igaz, hogy a Macskákkal kapcsolatban valóban az a közmegegyezés, hogy a benne megjelenő cicák az emberi természet és személyiségek különböző fajtáit szimbolizálják – de nem világos, hogy ennek az üzenetnek miért kéne megváltoznia a filmverzióban. Lehet, hogy a sztár csupán arra gondolt, hogy a filmtechnika sokkal fejlettebb, mint a színpadi megoldások, ezért az alkotók éltek a lehetőséggel, hogy az állatokhoz minél jobban hasonlító színészeket jelenítsenek meg.


(via Uproxx)