Kisasszonyok - Lehet, hogy a klasszikus regény most talál igazán közönségre?

  • Vízer Balázs

Ha a tévés feldolgozásokat nem számítjuk, ez Louisa May Alcott regényének immáron ötödik filmes adaptációja, és eddig Greta Gerwig munkája viszi a pálmát, ha az Oscar-jelöléseket vesszük. Vehetünk persze mást is...

Nem ez az első alkalom, hogy megfilmesítették Louisa May Alcott regényét: 1933-ban, 1949-ben, majd legutoljára 1994-ben dolgozták fel a könyvet – akkor Wynona Ryder, Kirsten Dunst és Claire Danes, illetve Christian Bale főszereplésével -, eddig összesen nyolc Oscar-jelölést gyűjtve, amiből kettőt sikerült is díjra váltani. A Greta Gerwig írta és rendezte legújabb verzió egyedül gyűjtött be hat jelölést, ami vagy azt jelenti, hogy sokkal jobb, mint az előző változatok – vagy azt, hogy ez a történet most lett igazán időszerű.

Van egy pont az új Kisasszonyokban, amikor az egyik March testvér, a festői ambíciókat ápoló Amy (Florence Pugh) egy vérpezsdítő, ugyanakkor keserű beszédben elmagyarázza a lányok csodálójának, Laurie-nak (Timothée Chalamet), hogy mit jelent a XIX. század közepén nőnek lenni Amerikában. Hogy nem szavazhat, nem kaphat olyan munkát, mint egy férfi, és ha nőül megy valakihez, onnantól minden meglévő vagyona, ingósága és értéktárgya a férje tulajdonát képezi, aki kizárólagosan rendelkezhet gyermekeik felett is. Ez a beszéd nem szerepelt a regényben, sőt, Gerwig forgatókönyvében sem, a nővérek különc nagynénjét alakító Meryl Streep tanácsára forgatták le, aki úgy érezte, a modern közönségnek meg kell magyarázni, miként álltak annak idején a dolgok, és mit jelentett nőnek lenni, hiszen ez az egész történet kulcsa. És Streepnek tökéletesen igaza volt, ez egy új közönség, egy új közeg, egy új kor, amikor a filmben tárgyalt egyenlőség már elérhető, de még nem teljes, a róla folytatott közbeszéd viszont minden eddiginél élénkebb és nyilvánosabb.

Mert minden az egyenlőségről – és persze az álmokról - szól a March család esetében. A nagyvilágban ugyanis dúl az amerikai polgárháború, ami csak annyiban érinti a March házat, hogy az ott élő öt nő magára maradt: mivel az apa harcolni ment, négy lánya és a felesége kénytelen férfi nélkül boldogulni. Csakhogy a lányok, akik furcsa módon soha nem követik a háború menetét, többre vágynak annál, amit a világ kínál nekik: szabadabbak és bátrabbak kortársaiknál. Jo (Saoirse Ronan) író akar lenni, Amy festő, Meg (Emma Watson) a színpadra vágyik, és a legkisebb lánynak, Bethnek (Eliza Scanlen) is van művészi indíttatása.  A lányok körül pedig ott legyeskedik a közeli uradalom gazdag, jóképű és bohém örököse, Laurie, aki különc és kívülálló létére tényleg megérti őket, és azt is tudjuk, hogy nem mindegyik hősnőnknek adatik meg, hogy beteljesedjen az álma.

És persze lehet úgy nézni a filmet, mint a női egyenjogúság kiáltványa, lehet úgy, mint irodalmi feldolgozás vagy kosztümös film, de úgy is lehet, mint remek színészek jutalomjátéka. Saoirse Ronan az ilyen szerepekre, az önálló, korukat meghaladó, mégis önmagukat kereső figurák eljátszására született, és ezt meg is kapta Greta Gerwigtől, akivel ugyebár elég jól megértik egymást, lévén, hogy Ronan volt a rendezőnő szintén 5 Oscarra jelölt Lady Birdjének (2017) is a hősnője – meg is kapta a legújabb jelölését az alakításért. Ahogy Florence Pugh (Fehér éjszakák, Családi bunyó, Lady Macbeth) is jelölt lett, igaz, ő „csak” a mellékszereplő kategóriában, de őt izgalmasabbnak tartom, mert sokoldalúbb, kifejezőbb és jobban tud, illetve mer kimozdulni a komfortzónájából. Kettőjükhöz képest csak a most is bohókás értelmiségit alakító, most is szerethető, de talán kevésbé meggyőző Chalamet az, aki nem epizodista, illetve ott van Laura Dern anyjaként, aki most is elképesztően jó – ki gondolta volna róla tíz éve ezt a másodvirágzást? -, sőt, néha jobban kell vagy lehet rá figyelni, mint magukra a főszereplő lányokra.

És amikor elsősorban a színészek teljesítményét elemzi a kritikus, akkor rendszerint arról van szó, hogy maga a film nem lép túl saját történetén, és talán nem véletlen, hogy a film maga esélyes az Oscarra, Gerwiget azonban nem rendezőként, hanem forgatókönyvíróként nominálták – a két színésznő mellett a filmzene és a kosztümök kapták meg a jelölést.

Értékelés: 7/10

Adblock detektálva

Hirdetésblokkolód kikapcsolásával segíthetsz, hogy a PORT.hu továbbra is ingyenes, minőségi tartalmat biztosíthasson.

Rendben, kikapcsoltamHogy tudom kikapcsolni? Köszönjük, PORT.hu