Kiszámolós – A könyvelő kritika

Nem a Rain Man akcióverziójáról van szó, de hősünk valóban autista, és tényleg kézre áll neki a mesterlövész puska, miközben példaképe lehet minden kisgyereknek, aki a matematikus szeretne lenni!

Kinek ajánljuk? Akik bíznak Ben Affleckben és akik szerint néhány kevésbé hihető fordulat még egyetlen izgalmas kriminek – vagy nézőnek - sem ártott.

Ben Affleck pár éve rájött arra, amit rajta kívül mindenki tudott - vagy megmondták neki, szinte mindegy is - , hogy rendkívül szűk a színészi eszköztára, és úgy döntött. gyengeségéből erényt kovácsol. Újabban ugyanis csakis olyan karaktereket játszik, akik esetében valóban indokolt a minimális játék, de maximális fizikai jelenlét. Így lett érzelmileg analfabéta férj a Holtodiglanban, humortalan maszkos igazságtevő a Batman Superman ellen - Az igazság hajnalában és most magasan funkcionáló autista, egy matekzseni és egy kommandós nem túl valószínű, mégis izgalmas keverékeként A könyvelőben.

A mosolytalan és merev Chris Wolff különböző bűnszervezetek pénzét kezeli és mossa tisztára: a szicíliai maffiának, afgán haduraknak vagy drogkartelleknek dolgozik, és furcsa módon egy kedves idős vidéki párnak is. Egy nap egy robottechnológiával foglalkozó nagy cég keresi meg, mivel egy fiatal kolléganő hibákat talált a számok között és helyre kéne hozni a könyvelést. Hamar kiderül, hogy tényleg baj van az elszámolással, és az is, hogy valaki el akarja tenni láb alól a két kutakodó könyvelőt, így a lány és a férfi menekülni kényszerű, de nem kell őket félteni, Wolff ugyanis egy elit kommandóst megszégyenítő harckészségekkel rendelkezik és alaposan fel van fegyverkezve. Mindez persze a legkevésbé sem életszerű, de ezért vannak a filmek és úgy általában a szórakoztatóipar, hogy ne a valószínűségen agyaljunk, hanem a tálalásra csodálkozzunk rá!

A könyvelő története az átlagos hollywoodi filmek fordulatainak úgy a tripláját hozza és nem is mindig zökkenőmentesen és túl sok az idősíkváltás, a sztoriban, különösen a vége felé pedig akkora lyukak tátonganak, mint a Balaton, és furcsa módon mégis működik a dolog. Gavin O'Connor (Warrior - A végső menet) rendezőnek csöppet sem volt könnyű dolga, amikor ennyi történést és szereplőt kellett egy, kicsivel több mint két órás filmbe zsúfolnia – még egy nyomozó is a könyvelő sarkában jár és neki is külön sztorija van -, de összehozta a dolgot, mivel képes volt remek tempót diktálni és nagyszerű hangulatot teremteni. Nincs időnk és érkezésünk eltöprengeni, miként vált gyilkológéppé a végletesen rendszerető és az emberi érintkezéstől irtózó férfi, de élvezzük szinte minden mozdulatát. Azt, ahogy sután búcsút int az idős párnak, akik végignézték, miként irtott ki pár zsoldos, ahogy még sutábban mosolyog, amikor megemlítik, hogy valójában ciki töltőtollat hordani az ingzsebben.

O’Connor, vagy, hogy még pontosabbak legyünk, Affleck elérte ugyanis, hogy egyformán fontosak legyenek az apró mozzanatok, a nagy akciójelenetek és az érzelmi csúcspontok, és ez nem kis bravúr. Tökéletes időzítés és arányérzék kell hozzá, és ennek köszönhető az is, hogy a sokszor kissé idegesítő Anna Kendrick itt egészen szerethetővé válik a megmentésre váró, de elég talpraesett könyvelőlányként. Persze van, ahol a filmesek biztosra mentek, mint az Oscar-díjas J.K. Simmons és a mindig pazar John Lithgow szerepeltetésével – előbbi a könyvelő után nyomozó ügyész, utóbbi pedig a milliárdos, akinek a cégét kell átvilágítani -, de van kevésbé sikerült karakter is. A The Walking Dead-beli szereplése óta Jon Bernthal nagyon divatossá vált, itt viszont kicsit sok belőle, és hozzá kapcsolódik az amúgy is sok valószínűtlen fordulatot tartalmazó film egyik legkevésbé hihető része, de ezzel már túl sokat árultunk el. A zene viszont végig kimagaslóan jó!

Értékelés: 8/10