Kitiltották a Netflixet Cannes-ból

Nem nevezheti filmjeit a legnevesebb fesztiválra a streamelős cég.

A Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválon már tavaly rengetegen kiakadtak azon, hogy a Netflix több filmje is a versenyszekcióban indult, például a The Meyerovitz Stories Noah Baumbach-tól vagy Bong Joon-ho Okjája. A szóban forgó alkotások egyébként elismert művészek színvonalas munkái (Baumbachot a csodálatos A tintahal és a bálna, a Margot az esküvőn vagy a Frances Ha direktoraként ismerhetjük, a dél-koreai rendező pedig A gazdatestet és a Snowpiercert jegyzi), a mívelt közönségnek csupán azzal volt problémája, hogy nem a hagyományos módon, azaz mozis forgalmazásban kerültek a közönség elé, hanem – mint a cég összes filmje – streamelős platformon.

Idén tehát már nem lesz kegyelem Cannes-ban a Netflix számára. A fesztivál igazgatója, Thierry Fréamaux bejelentette, hogy netflixes filmet nem nevezhetnek a neves mustra versenyébe (az Arany Pálmára és a többi díjra így esélyük sincs), csupán versenyen kívül szerepelhetnek. „A netflixesek szeretik a vörös szőnyeget, és be szeretnék mutatni a filmjeiket nálunk. Erre meg is van a lehetőségük.

De meg kell érteniük, hogy a saját modelljükhöz való ragaszkodás szembe megy azokkal az elvekkel, amiket mi vallunk”

– közölte a fesztiválvezető.

Frémaux azt is elmondta, hogy

tavaly még azért engedték be a streamelős szolgáltatás filmjeit a versenybe, mert azt remélték, ezzel rábeszélhetik a Netflixet arra, hogy moziban is mutassák be őket, de erre nem voltak hajlandóak.

Így a fesztiválon idén azt a szabályt hozták, hogy csak olyan filmet nevezhetnek, ami hivatalos moziforgalmazásba került Franciaországban.

„A filmművészet története és az internet története két különböző dolog”

– szögezte le a roppant haladó gondolkodású igazgató.

Steven Spielberg. Forrás: TCM

 

Egyébként nem csak a francia cinephilek ilyen szűklátókörűek: Steven Spielberg szerint a netflixes alkotások, hiába egész estés filmek, közvetítő formájuk miatt csupán tévéfilmek, és mint ilyenek, nem érdemlik meg, hogy az Oscarra vigyék őket. A nagy rendezőnek valószínűleg csak savanyú a szőlő, mert idén a Mudbound című Carey Mulligan-filmet négy Oscarra is jelölték, sőt egy Icarus című doku meg is nyerte a kategória díját, míg Spielberg alkotása, A Pentagon titkai két jelöléséből egyet sem tudott díjra váltani. A mester úgy tűnik, megfeledkezett róla, hogy korai műve, a Párbaj eredetileg tévéfilmnek készült, de olyan jól sikerült, hogy a mozikban is bemutatták, és gyakorlatilag ez indította el a pályán a fiatal filmest.


(via Vulture)