Korábban láthatjuk a koronavírus utáni első magyar filmet

Új előzetest és előrehozott premierdátumot kapott az újranyitó hazai mozik első magyar nagyjátékfilmje, a Másnaposok szellemében készült Pesti balhé – ami így a Tenet helyett a nyár első nagy moziélménye lehet a számunkra.

Korábban mi is írtunk róla, hogy a várva várt Christopher Nolan-filmet, a Tenetet óvatosságból az eredeti júliusi dátum helyett csak augusztus 12-én mutatják be az amerikai mozik, és ehhez igazodva a magyar premier is augusztus 13-ra csúszik.

Már ebben a hónapban sem maradunk azonban friss, azaz nem a koronavírus miatt elhalasztott premier nélkül, hiszen a nagy érdeklődésre és a módosult mozipremierekre való tekintettel a forgalmazó augusztus 13. helyett már július 30-án bemutatja a Pesti balhé című magyar vígjátékot.

Ennek örömére a Lóth Balázs rendezésében, Mészáros Béla, Petrik Andrea, Szabó Simon, Inotay Ákos és Elek Ferenc főszereplésével készült komédia kapott egy új előzetest is, ami fentebb látható. A friss trailer tanúsága szerint az egy őrült képrablás, egy még őrültebb barátság és egy nagy szerelem története körül kavargó, vicces és váratlan fordulatokat egyaránt ígérő filmben a humor mellett akcióból sem lesz hiány.

Ezekből a felvételek során Mészáros Bélának és Szabó Simonnak jutottak a legnehezebb feladatok. Előbbi színésznek többek közt a búvárkodásban kellett tapasztalatokat szerezve elmerülnie, míg utóbbinak kijutott a pofonokból és a magasból lezuhanásból is. Szabó Simon ugyanis sokszor nem kért kaszkadőrt, hanem bevállalta a veszélyes jeleneteket is. A profi előkészítésnek köszönhetően azonban természetesen sérülés nélkül oldotta meg a vásznon egyébként fájdalmasnak látszó, izgalmas akciókat.


(via InterCom)