Tudjuk, mit jelent, ha egy sokat próbált bűnöző kiszállna, de mégis bevállal egy utolsó melót: semmi jót, de ez nem egy krimi, hanem egy szerelmesfilm bankrablókkal és egy szép autóversenyző lánnyal.
A nemzetközi forgalmazásban Michael R. Roskam új munkája a kissé esetlen Az autóversenyző és a börtöntöltelék (The Racer and the Jailbird) angol címet kapta, ami össze is foglalja a film tartalmát, és azt is megmutatja, milyen valószínűtlen az a felállás, amiben A hűségesnek működnie kéne. Mert valóban van itt csinos autóversenyző lány, jóvágású bankrabló srác, dolce vita, sikító felnik, golyózápor, árulás és vezeklés, élet a rács mögött, és majd elfelejtettem, őrült, halálos szerelem.
Michael R. Roskam rendező-forgatókönyvíró az elemi erejű, - szó szerint – tesztoszteronnal fűtött, Oscarra is jelölt Bikanyak (2011) révén lett világhírű, és, ahogy az lenni szokott, rögtön felhívták, hogy figyu, gyere Hollywoodba dolgozni, lesz pénz meg sztárok dögivel. Meg is csinálta a tisztességesen összerakott, de mérsékelten izgalmas Piszkos pénzt (2014) Tom Hardyval és Noomi Rapace-szal, de a jelek szerint nem találta meg a számítását arrafelé, mert hazament Belgiumba filmet csinálni. A hűségesben megint kabalaszínészével, Matthias Schoenaertsszal forgatott – őt Amerikába is magával vitte -, az eredmény pedig egy részleteiben megint nagyon erős és hatásos darab, egészét nézve azonban sokszor értelmezhetetlen, néha logikátlan, túl sokat markoló, de keveset fogó film, amiben ott van minden, amitől baromi jó lehetne, de valahogy mégsem az.
Ott van Gino, a mára kikupálódott, de haverjaival együtt nehéz gyerekkort maga mögött tudó bankrabló – abuzáló szülők, nevelőotthon, erőszak meg minden -, aki egy versenypályán összefut a szépséges Gigivel. A srác udvariasan megkérdezi, van-e az autóversenyző lánynak pasija, és mivel nincsen, már járnak, is, azaz két héttel később összejönnek, mert addig hősünknek dolga van, bankot rabol. A gazdag, művelt lány megcsillantja egy másik jövő lehetőségét, aminek a régi cimborák nem igazán örülnek, de azért rábólint egy utolsó melóra, és a rutinos néző nagyon is jól tudja, mivel járnak az ilyen utolsó melók, mert ezerszer láttunk ilyet. Ami nem jelenti azt, hogy ne érhetne minket meglepetés, már ami azt illeti, hogy merre kanyarodik a film, milyen váratlan irányt vesz, és milyen stílusváltáson esik át – és mi történik a szereplőkkel.
Általában jó, ha egy történet meglepi az embert. Annyi ötlettelen, buta és/vagy a nézőt is ostobának néző film után az ilyesmi jól esik, kell is, de csak akkor, ha ez vezet valahová. Roskam gyakran téríti el a saját sztoriját, néha lényeges mozzanatokat nem mutat meg – nem akarok szpojlerezni, így nem írom meg, mit -, máskor teljesen váratlanul hangnemet vált, ami végső soron nyilván fontos a film egészét nézve, mégis borítja az arányokat. Így esik meg az, hogy azok a részek, amik szervesen összetartoznak, remekül sikerültek, aztán ezt követi egy újabb tíz perc, ami szintén nagyszerű, csak a kettőnek alig van köze egymáshoz. Roskam baromira ért a hangulatteremtéshez, de hajlamos elveszni a részletekben, nem tudja végig kézben tartani az összes szálat. Ha tudná, ez egy zseniális film lenne.
Matthias Schoenaertst persze így is élvezet nézni, pedig az általa játszott karakterben olyan sok nincsen. Nem tudom, mi a pasas titka, mert jóképűnek nem nevezném, viszont nem is túl karakteres, mégis van benne valami nagyon karizmatikus. Az Adéle élete 1-2. fejezetből megismert Adele Exarchopoulos – a jelek szerint csak nekünk nehezen kiejthető nevű főszereplőket találtak – ugyan rendkívül bájos és időnként nagyon vonzó, de kevésbé lebilincselő, és egy pillanatra sem hiszem el neki sem azt, hogy autóversenyző, sem azt, hogy pár pillanat alatt halálosan beleszeret egy idegen pasasba. Igaz, egy ilyen hullámzó, sokszor esetleges történet mellett ezt nagyon kevés más színésznőnek hinném el.
Értékelés: 6/10
