Kritika: A mélység kalandora - Mi rejlik a piros sapka alatt?

  • Vízer Balázs

Bár Cousteau kapitányról elsőre biztosan nem a kalandor szó ugrik be, Jérôme Salle filmje, A mélység kalandora megmutatja a nagy ember másik oldalát. És a mélységet is.

Jacques-Yves Cousteau Magyarországon sem ismeretlen, gyerekkoromban fogalom volt a neve – vajon miért nem ismétlik a filmjeit? –, és az egész világon hatalmas megbecsülés övezte. Érdemeit hosszan lehetne sorolni: ő fedezte fel a könnyűbúvárok által használt búvárkészüléket és megannyi más, az óceánok kutatásához elengedhetetlen eszközt és készüléket, de legnagyobb érdeme az volt, hogy az elsők között népszerűsítette a környezetvédelmet és vitte be a tudományt a szórakoztatás világába. Filmjeit és tévésorozatait mindenhol vetítették és imádták, kutatásaival pedig közelebb hozta hozzánk a tengerek mélyének titokzatos világát. Most egy kicsit az embert is megismerhetjük a híres piros tengerészsapka alatt.

Jérôme Salle (Anthony Zimmer, Largo Winch) rendező nem botrányfilmet akart készíteni, ez nyilvánvaló, ugyanakkor hajlandó volt egy kicsit benézni színfalak mögé, olyasmiről is mesélni, amit nem tudtunk vagy legfeljebb sejtettünk. Mint minden híresség, Jacques-Yves Cousteau – a filmben Lambert Wilson személyesíti meg, remekül - is hatalmas egóval rendelkezett, aminek rendre a családja látta a kárát. Fiait, amikor útban voltak, bentlakásos iskolában helyezte el, feleségét megcsalta, kutatásait pályája elején pedig egy hatalmas olajtársaság finanszírozta, és ennek sokan fizették meg az árát. És volt idő, amikor a kapitány magasról tojt a Föld jövőjére, és csakis saját hírnevét féltette.

A mélység kalandorának azonban két Cousteau nevű főszereplője is van, a kapitány és második fia, a kutatásaiban sokszor vele tartó, máskor külön utat járó Philippe Cousteau, aki maga is igen népszerű volt, és akinek rengeteg vitája volt apjával. A történet nagy része kettejük kapcsolatát boncolgatja, de a mintegy 30 évet felölelő film természetesen a kapitány karrierjét is bemutatja és bőven foglalkozik a tengerkutatással és a búvárkodással is. Igaz, minderre kicsivel több, mint 2 óra jut csupán, így óhatatlanul lesz az embernek némi hiányérzete – például kevés rész foglalkozik a filmezéssel, noha Cousteau jegyezte a Cannes-i Arany Pálma nyertes  A csend világa dokumentumfilmet és számos sorozatot. Cserében csodásan fényképezett jeleneteket kapunk és olyan színészek munkáját, mint Audrey Tautou vagy Pierre Niney – utóbbi igazán nagyszerű Philippe szerepében.