Kritika: A mogyoró-meló 2. - Én a mókusokkal vagyok!

  • Vízer Balázs

Oda a mogyoróbolt, veszélyben a park, korrupt politikus irtja a zöldet! Mit tehet ilyenkor a kis lila mókus meg a haverjai? Hát visszavág, de ehhez kell pár ázsiai fehéregér is!

Annak idején láttam a nálunk 2014-ben bemutatott A mogyoró-melót, vagyis az első részt, de őszintén szólva alig emlékeztem valamire belőle, csak arra, hogy leégett a mókusok nagy fája, benne minden ennivalójukkal, és helyette beköltöznek egy mogyoróboltba. Én speciel soha egyetlen mogyoróboltot sem láttam, ezt visszanéztem a filmet, és úgy derült ki számomra, hogy a boltot bankrablók üzemeltették álcaként, így aztán senkinek sem hiányzott, amikor ők lebuktak, és a lila szőrű Grimbusz mókus és barátai beköltöztek. Na, innen indul A mogyoró-meló 2.

A csíkos, szürke és lila mókusok, pockok, mormoták és más rágcsálók – és nem rágcsálók, hiszen van itt vakond és mopsz is – a mogyiboltban dőzsölnek, de a Misi mókus meséi óta tudjuk, hogy a sok étel a mókusok ellensége, és valóban beüt a krach. Felrobban a hűtőrendszer, és az állatok újra a parkba kényszerülnek, ahol nehezebb az élet, és ha ez nem lenne elég, a gonosz polgármester a nagy profit reményében pont itt készül vidámparkot építeni. A kis állatok felveszik a harcot a nagy gépek ellen, a magának való, mindig a kényelmesebb megoldást választó Grimbusz mókusnak pedig újra csapatban kell játszania. Nagyjából ennyike, meg ugye visszatér a polgármester ronda és undok lánya, akinek van egy kutyája is, és felbukkan egy szadista rágcsálóirtó és egy rakás veszélyes fehéregér - akik gyanúsan hasonlítanak a Kis kedvencek titkos élete albínó nyuszijára- , aztán tessék az egészet jól megkeverni és felrázni.

A mogyoró-meló 2. nyilván aligha versenyezhet a Pixar és Disney filmek elképesztő technikai profizmusával és történetmesélő rutinjával – azok gigászi marketing gépezetéről nem is beszélve -, de jól összerakott, szórakoztató darabról van szó. És persze egy rajzfilmet minden szülő a saját gyerekén tesztel: az én 5 és fél éves kislányom remekül szórakozott, egyszer nagy vidámságában akkorát rikkantott, hogy az összes előttünk ülő hátrafordult, és utána két napig én voltam Grimbusz és ő Andie, a vörös lánymókus. Vagyis működik  a dolog, nekem egyedül a kutyás szál nem tetszett különösebben, de az alig vitt el valamit az egészből. Az egerekkel pedig többet is lehetett volna kezdeni – amikor jól használták őket egy „harcművész” résznél, az volt a film legjobban megkomponált jelenete.   

Az eredeti amerikai-dél-koreai koprodukcióba egyébként menet közben beszálltak a kínaiak is, és az ázsiai piac kedvéért most nem a Gangnam Style csendül fel többször is, mint az első részben, hanem nagy névnek behozták Jackie Chant. Ő a titokzatos harcművész egér, Mr. Feng hangja, ami talán még a magyar (felnőtt) nézőknek is feltűnik, hiszen állandó magyar hangja, Kassai Károly szinkronizálta, de ha valakinek erről se ugrott volna be az arrafelé félistennek számító Chan jelenléte, hát a stáblista alatti bakiparádéban személyesen is megmutatják. Ahogy szokták.

Értékelés: 7/10