Kritika: A Partiállat – Anyu ma velünk bulizik!

  • Vízer Balázs

Kisebb csoda, hogy Melissa McCarthy mára egyfajta márkanév lett Hollywoodban, de nem tolja rosszul, ha néha kicsit sok is belőle, például amikor újra egyetemre kezd járni.

Tulajdonképpen le a kalappal Melissa McCarthy előtt, hiszen olyasmit ért el, amire kevesen képesek, és amire kevesen számítottak. Merthogy túlsúlyos, túlkoros, és nem szép ezt mondani, de mérsékelten vonzó komika létére nem csak rendkívül keresett és rendkívül jól kereső színésznő lett, de sorban kapja a főszerepeket. Mondjuk leginkább a férjétől, Ben Falconétől kapja őket, ami első blikkre kissé félrevezető, mert Falcone viszont csakis azért kap pénzt ezekre a filmekre, mert McCarthy a főszereplőjük, és most már többnyire a forgatókönyvírójuk is. És nem mondom, hogy ezek a filmek mind remekművek vagy elérnék legviccesebb munkája, a Koszorúslányok (2011) szintjét, amiért meglepő módon Oscarra is jelölték, de rendszerint nagyon szórakoztatóak.

A hangsúly ezúttal a „rendszerinten” van, mert akadt pár kevésbé sikerült darab, mint a Szellemirtók (2016) vagy A főnök (2017), de volt nagyon vicces – a Személyiségtolvaj (2013) és a Női szervek (2013) - és korrekt, de felejthető is, mint A kém (2015). Ám akár tetszettek ezek a filmek a kritikusoknak és más megmondóembereknek, akár nem, mind elég pénzt hozott a konyhára. A most bemutatott A Partiállat sem túl eredeti darab, nem lesz óriási siker, sem maradandó élmény, ugyanakkor rendesen összerakott darab, amin végig lehet röhögni. És ez kell a népnek, ugyebár. Pedig nincs új a nap alatt, McCarthy újra – és újra és újra – egy nagyszájú, csupa energia, de belül sebezhető, érzékeny asszonyt játszik, aki egy váratlan helyzetbe és új emberek közé kerül, hogy aztán megint csodásan megállja a helyét. És igen, egy egyetemen járunk, ahol buliznak a csajok.

Anyuka és apuka ugyanis éppen elkíséri a kollégiumba végzős kislányukat, amikor kiderül, apuka válni akar, mert van valakije. Anyukát – naná, hogy ez McCarthy – ez elsőre kissé szíven üti, de összeszedi magát, és úgy dönt, megcsinálja az egyetlen dolgot, amiben a házasság és a gyerekvállalás megakadályozta, befejezi az egyetemet. Ugyanazt, persze, ahová a lány jár, akinek ez az egész kicsit ciki, nem úgy, mint a barátnőinek, akik - mily' meglepetés - valamiféle anyafigurát látnak benne. És a bogaras, kómából ébredt vagány csaj, a félszeg félvér bombázó, a túlsúlyos lúzer csaj mind rendkívül életszerű, hihető karakterek, akik miatt maga a film is különlegessé válik – ami persze nem igaz. A nagy fenét! Ezek mind egydimenziós vígjáték klisék, minimális eredetiséggel, ugyanakkor a jól megírt párbeszédek és a sűrűre szerkesztett forgatókönyv mozgásban tartja őket, és újra meg újra kipréselnek belőlük elég viccet ahhoz, hogy lekössék és mulattassák a nézőket.

És ezek nagyrészt nem jó poénok, de elég sok jön elég sűrűn és elég jól előkészítve ahhoz, hogy néhány pár perces üresjáratot leszámítva végig élvezni tudjuk a produkciót. Amiből két hét múlva képtelenség lesz bármit is felidézni, de aki egy Melissa McCarthy filmre ül be, az nem az örökkévalóságnak él. És az abszolút elemében lévő, kicsit le is fogyott színésznő ugyan ezúttal majdnem ismeretlen fiatal színészekkel vette magát körül, azért van pár ismerős arc, akik egy kis színt hoznak az összképbe. Ilyen az alkesz barátnőt játszó, kicsit öregített, kissé elcsúnyított Maya Rudolph, aki minden rendelkezésre álló másodpercéből a legtöbbet hozza ki. Ő és persze McCarty is vérbeli profik, akik gyenge alapanyaggal is remekül elvannak, és akiket mindig jó nézni, még akkor is, ha közben valami idióta egyetemi diákszövetség problémáival is kénytelenek vagyunk foglalkozni.

Értékelés:  6/10