Kritika: Gringo - Amikor egy vígjáték nem pörög

  • Vízer Balázs

A plakát nem ezt ígérte, ahogy az előzetesek sem, én egy lökött akcióvígjátékot vártam, nem egy negatív országimázs filmet Mexikóról kevés akcióval és kevés vígjátékkal.

Időről időre egyszerűen szükségem van egy jó vígjátékra, de nem olyan romantikus, bárgyú izére, hanem egy pörgős, tiszteletlen, meglepő komédiára. Nem baj, ha harsány és néha ordenáré – ha nem Adam Sandler módjára az -, csak legyen eredeti, kicsit mozgasson meg, kicsit kapcsoljon ki agyilag. A Gringo mindezt belengeti, és még kicsit többet is, egzotikus kalandot Mexikóban, egy szerencsétlen balfácánt, akit az ottani kartellek üldöznek, egy szupertitkos marihuána receptet, egy áskálódó gyógyszercéget, titkosügynököket, a dögös Charlize Theront, a bájos Amanda Seyfriedet és végül egyik kedvenc színészemet, a bozontos Sharlto Copley-t. Jól hangzik, ugye?

Adott egy jóravaló középvezető egy gyógyszertárnál, akit ugráltat a felesége, és bár a főnöke a haverja – sosem derül ki, honnan ismerik egymást, és miért lett barát ez a két teljesen különböző pasas -, mégis szívatja. A cég egy orvosi marihuána pirulát készül piacra dobni, de ehhez rendbe kell tenni a könyvelést, ami nincs rendben, a mexikói üzemükben ugyanis komoly tételek hiányoznak a raktárból. Ezért utazik oda a vezetőség, a sunyi főnökhaver, a kiállhatatlan ribanc főnökasszony és mint regionális vezető, a mi főhősünk, hogy ott aztán minden félrecsússzon. És jön az emberrablás, zsarolás, túszszabadítás, árulás, kavarás, félreértések és átverések, amiből tényleg lehetne dolgozni, de a rendező Nash Edgerton, aki egyébként a genyó főnököt játszó Joel Edgerton testvére, valamiért nem hajlandó siettetni a dolgokat.

Hőseink téblábolnak, újra és újra ugyanazt csinálják, aztán kicsit megint lébecolnak, megisznak egy cervezát vagy tequilát, majd végre megcsinálják azt, amit már félórával korábban kellett volna, majd belép egy másik szereplő, aki nagyjából ugyanezt csinálja. Ráadásul egy sor szereplő van, akire alapvetően nincs is szükség. Ilyen Charlize Theron karaktere is, meg a két amerikai hippi – az egyik Amanda Seyfried, akik a pirulákkal kavarnak egy oda nem illő mellékszálban, gyanítom, csak azért, hogy legyen a főszereplő, a vicces, de nem túl karakteres David Oyelowo és Seyfried között egy olyan Elveszett jelentés pillanat, ami olyan jól működött Bill Murray és Scarlett Johansson között. Mindez csak lelassítja, lehúzza a sztorit, amiben így több az üresjárat, mint az akció, és ez a „pörgős vígjáték” halála.

Merthogy nekünk pörgős vígjátékot ígértek, sok őrülettel meg mindennel. De milyen vígjáték az, ahol minden egy titkos marihuána recept körül kering, de senki sem áll be? Nem feltétlen betépett karaktereket akarok látni, bár azok rendszerint nagyon viccesek, csak valamiféle logikát kérek számon a filmen, és folytathatnám azzal, hogy mi értelme van marihuána pirulát gyártani, ha a legtöbb füvesnek maga a füvezés az élmény. Olyan, mintha gyártanának egy berúgós alkoholtablettát, és nem kell a haverokkal átpiálni az éjszakát, nem kell ízlelni a bort vagy más italt, egyáltalán el sem kell menni otthonról, csak sutty, benyomsz, sőt, lehetne csak másnapos tabletta, akkor inni sem kell. Szóval kicsit átverve érzem magam, pláne úgy, hogy az első előzetesek konkrétan egy másik történetet és teljesen más fordulatokat ígértek.

Egy dolgot élveztem a filmben, Sharlto Copley (District 9, Elysium – Zárt világ) játékát. Benne megvan az a vadság és humor, amit látni szerettem volna, az ő jelenetei tényleg jók, és ő képes vinni a sztorit a hátán, csakhogy elég későn lép be a képbe, és akkor is hol eldugják, hol nem. És van egy mélyenszántó, de így is lényegtelen vonulat is. A Gringo ugyanis Ernest Hemingway A nap is felkel című regényének furcsa parafrázisa – csak tessék figyelni az utalásokat íróra és műveire, de ez jó eséllyel keveseknek fog feltűnni.

Értékelés: 5/10

 

Swing Karácsony Gájer Bálinttal
Swing Karácsony Gájer Bálinttal

Gájer Bálint először ad koncertet a MÜPÁ-ban december 7-én.

Jegyvásárlás