Kritika: Látványos marhaság lett a Jurassic World 2

Bóvli gumidínók a bazársorról, 12 éven aluliaknak. A filmet Jeff Goldblum se menti meg.

Kiknek ajánljuk? Jó szívvel senkinek, mert ez a katyvasz kizárólag 12 éves kor alatt szórakoztató, viszont csak 12 éven felüliek ülhetnek be rá.

Évek óta vártuk, hogy mozikba kerüljön a Jurassic World: Bukott birodalom. A 2015-ös első rész 1,6 milliárd dolláros bevételt termelt, csak idő kérdése volt, mikor kap folytatást. Viszont kevés olyan franchise létezik a filmtörténelemben, ahol a második rész jobb lett, mint az első, nem is nagyon tudok ilyet mondani a Terminator 2-n, a Vissza a jövőbe 2-n meg A bolygó neve: Halálon kívül. És bizony a Bukott birodalom sem törte meg ezt a mintát – sokkal rosszabb lett, mint a Jurassic World!

Szinte minden képkockáján érződik a filmnek, hogy nyögvenyelősen kalapálta össze a stáb egy gonosz producer irányítása alatt, aki pont ugyanolyan kapzsi, mint a filmbéli tudósok, akik csak nyerészkedni akarnak a feltámasztott dinoszauruszokon. Szinte előttem van a kép, ahogy a kreatív meetingen az új rendező, Juan Antonio Bayona és az előző rész atyja, a mostani filmet már csak forgatókönyvíróként jegyző Colin Trevorrow elkeseredetten mutogatják egy prezentációban, milyen elemek miatt lett kultikus Spielbergék régi Jurassic Park-trilógiája, miket kellene átemelni azokból, hogy valamennyire működjön ez a film is.

A Jurassic Park 2-ben a tudósok és a dínóvadászok is visszamentek az őshüllőkkel teli dzsungelszigetre (igaz, nem a romba dőlt eredeti helyszínre, Isla Nublarra, hanem a  kísérleti telepre, Isla Sornára). A két ellenérdekelt csapat ebben a filmben is megvan: az előző részből megismert páros, Owen és Claire (Chris Pratt és Bryce Dallas Howard) merészkedik be a lerombolt dínóparkba, hogy kimentse az őshüllőket, mielőtt kitörne a sziget vulkánja. Naná, hogy a vadászok viszont inkább jó pénzért eladnák a még életben maradt példányokat.

A Jurassic Park 2-ben a T-Rex pont úgy tombolt San Diegóban, mint valami mini-Godzilla, hát vigyük be megint a dínókat megint a nagyvárosba! Sőt, egyenesen a főszereplő kislány szobájába! És ha már gyerek: az első részben veszettül izgalmas volt, amikor a kölykök a konyhában bujkáltak a raptorok elől. Legyen itt is valami, csak sütő helyett étellifttel!

De hé, a Jurassic Park 3-ban milyen jól mutattak azok a jelenetek, amikor a főszereplők egy tönkrement, elhagyatott parkban grasszáltak, amit már félig benőtt a növényzet. Nosza, másoljuk le ezt is! Jöjjön vissza a régi filmek Dr. Malcolmja, Jeff Goldblum, elvégre őt mindenki imádja! De rángassuk elő a cilinderből Dr. Wut, a korábbi fő dínóklónozót is (BD Wong), addig sem kell kitalálni semmi eredetit. A T-Rex pedig megint lehet deus ex machina, és kimentheti a legszorultabb helyzetekből is a főhősöket, hiszen úgyis mindig csak a gonosz karaktereket eszi meg.

Nagyjából így fércelhette össze a stáb azt a Frankenstein-szörnyet, ami most Jurassic World: Bukott birodalom címen mozikba került. Oké, nem ez a világ legrosszabb filmje, pláne, hogy vannak kifejezetten izgalmas és ötletes pillanatai. A romba dőlt Jurassic Worldben korzózás, vagy a bunkerekben és alagutakban bujkálás például elég tisztességesen össze lett pattintva. Azt a geget pedig, amikor a betört kirakatú szuvenírbolt műanyag dínói közt mocorogni kezd egy pici Compsognathus, majd hirtelen elsprintel, na azt szerintem maga Spielberg rakta bele a forgatókönyvbe, annyira rá jellemző ötletes filmnyelvi humor.

Nagy kár ezért a filmért, mert az elején még egész érdekes témát boncolgattak a készítők. Vannak-e jogai a klónozott élőlényeknek? Ha elszabadul a pokol egy olyan szigeten, ahol elvileg már régen kihalt állatok élnek, akkor azok ugyanolyan veszélyeztetett fajnak minősülnek-e, mint a gorilla, az ecsetfarkú patkánykenguru vagy a fakó álvámpír? Bármi áron meg kell óvni őket a pusztulástól, vagy a sorsukra kell hagyni, hiszen már maga a létezésük is ellentétes a természet törvényeivel? Klónozgathat-e kedvére az emberiség olyan fajokat, amelyek egyszer már eltűntek a történelem színpadáról? Dínókat nem, de dodót, kvaggát és erszényesfarkast már igen, mivel ezeket pont az ember pusztította ki? Ha dínót már tudunk klónozni, mi lesz a következő? A klónozott ember?

Sajnos ezeket a súlyos morális és tudományos dilemmákat csak felvillantja a film, aztán nem is foglalkozik a témával. Inkább mutogatja a láva elől futó, dühös T-rexet, meg az épületek tetején szambázó raptorokat – de minek? Úgy látszik, már Jeff Goldblum neve sem elég ahhoz, hogy eladjon a mozinézők új generációjának egy régi, közönségkedvenc brandet. Ahogy A függetlenség napja 2 is csak egy látványos baromság lett, a Jurassic World 2-nél is igaz, hogy nyomába sem ér a nagy elődöknek. Az idei, új dínódili tükrében a sokat ekézett Jurassic Park 3 simán a franchise egyik legjobb darabja.

Nincs nagyon mit szépíteni a dolgon: a Bukott birodalom egy nagy rakás raptorszar! Egy bóvli gumidínó a balatoni bazársorról, szép celofánba csomagolva, masnival átkötve.

Ítélet: 4/10