Kritika: Romazuri - Ezek a cigányok nem túl viccesek!

  • Vízer Balázs

A helyes szóhasználat, mint tudjuk, romák, mert a cigányok azok, akik selyeminget hordanak és kasztanyettájuk van, ahogy az a friss francia toleranciakomédiából kiderül. Másra viszont nem derül fény.

Kinek ajánljuk? Akik szerint Christian Clavier korunk legnagyobb komédiása, akik kíváncsiak arra, milyen poénokat lehet elsütni tolerancia témában és akik megtornáztatnák franciatudásukat.

A 2015-ös nagy menekültválság kapcsán kialakult kommentháború egyik bevett toposza volt a „Ha annyira szereted őket, miért nem fogadsz be egy családot” hozzászólás. Ezt pusztán nevelő célzatból és keresztényi szeretetből rendszerint az a kiegészítés követte, hogy „remélem este átvágják a torkod és megerőszakolják a családod nőtagjait”, mert a magyarok úgy szeretik egymást és másokat is. A kiindulópont viszont aligha nemzetspecifikus, hiszen a Romazuri című francia vígjáték is szóról szóra ebből dolgozik, alanyai pedig a romák – és sznob francia értelmiségiek.

Hősünk egy felfuvalkodott baloldali író, aki az egyenlőségről és testvériségről prédikál, noha ő maga egy csodás villában él, a reggelit indiai lakáj szolgálja fel, és csak az éppen hordott ingje többe kerül, mint az átlagember havi fizetése. Aztán a menekültek befogadása mellett érvelő új könyve kapcsán televíziós vitára hívják, ahol jobboldali vitapartnere nekiszegezi a fentebb tárgyalt kérdést, és a dolgok úgy kanyarodnak, hogy másnap reggel egy kilenctagú roma család kopogtat a villa ajtaján. Nincs mit tenni, be kell őket engedni. Először csak a kertben táboroznak a lakókocsival, de szép lassan beszivárognak a villába is.

Ezen rövid leírás alapján mindez lehetne masszív jobbos propaganda is, pedig messze nem erről van szó. Igen, a film görbe tükröt akar tartani a mindig csak dumáló, de sosem cselekvő értelmiségiek elé, és próbál valamit a roma családi értékekről is mondani, de leginkább csak egy viccesnek szánt alapszituációból próbálja kihozni a legtöbbet, pártállástól nagyrészt függetlenül. Tulajdonképpen lenne is a kiindulópontban fantázia, amolyan Boratos módon – nem mintha a Borat poénok nem fáradtak volna ki az elmúlt jópár év alatt -, de furcsa módon alig tudtak ebből bármit is kihozni. A francia család elképesztően ellenszenves, Christian Clavier sosem tartozott a kedvenceim közé, mindig irritált, sosem értettem, mitől lett ekkora sztár, a magát művésznek képzelő feleség még rosszabb, de a romákat sem lehet szeretni.

A családfőt alakító, egyébként marokkói zsidó Ary Abittan jól nyomja a karaktert, de ettől önmagában még nem lesz vicces, maximum pár beszólás erejéig, és a filmesek nem félnek a legócskább poénokat elsütni a témában. Ezek után aligha lehet mondani, hogy a politikai korrektség mindent agyonnyom, mert az egyébként romániai cigányok itt sündisznót esznek, vagy ha az nincs, vakondot, lopnak, csalnak, koldulnak vagy szimplán elmeroggyantak. És még rosszabbak lesznek, amikor elkezdenek franciaként viselkedni. Nyilván nem kell szépíteni vagy idealizálni a dolgokat, de egyszerűen nem lehet követni a rendszerint egymással is veszekedő hősök közötti viszonyokat, hiszen az egyszeri néző mindig azt keresi, kivel szimpatizálhat, kinek drukkoljon. Itt senkinek sem lehet – én végül úgy döntettem, a sünöknek és vakondoknak szurkolok, ne egyék meg őket.   

Értékelés: 4/10

 

Lakatos Mónika - Romanimo
2019. november 12., 19:30 Lakatos Mónika - Romanimo

Autentikus roma népzene a MÜPA Fesztivál Színházában.

Jegyvásárlás