Kritika: Vademberek hajszája - A dagi srác mindent visz

  • Vízer Balázs

Az év eddigi legelbűvölőbb filmjének hőse egy kövér maori kölyök, aki gengszter szeretne lenni, de érzéseit haikukban mondja el, és aki kénytelen megtanulni, hogyan éljen túl mindent az őserdőben.

Kinek ajánljuk? Akiket mindig is vonzott Új-Zéland, csak ugye rohadt drága oda a repülőjegy, akik szeretik a szívmelengető történeteket, és akik szeretnék megtudni, milyen kezekbe került a következő Thor film, a Ragnarok.

Rendőrautó áll meg egy kis vityilló előtt valahol a nagy büdös új-zélandi erdővidék közepén. „Csomagot” hozott, egy 13 éves, túlsúlyos bennszülött maori srácot az itt élő idős párnak, és pár mondatból kiderül, hogy ha itt sem tud beilleszkedni, akkor a következő lépés számára a javítóintézet. A fiú még aznap este megszökik, de úgy 200 méterre jut a háztól, mielőtt elnyomja a fáradtság és az álom, megingathatatlan jókedvű és végtelen türelmű új nevelőanyja pedig cseppet sem haragszik rá. A fiú pár nap alatt megszereti új otthonát, minden tökéletes,még egy kutyát is kap a szülinapjára, csak a nevelőapjával, Hector bácsival nem jön ki igazán. Aztán hirtelen minden a feje tetejére áll, és kezdetét veszi az utóbbi évek legcukibb road movie-ja, és a fiúnak a mostohaapjával együtt menekülnie kell a gyámügyesek elől.

Innen kezdve szinte minden kiszámítható, annál is inkább, mivel a történet nagy vonalakban a Fel! című Pixar/Disney egészestés animációs mese átirata, sőt, akárcsak ott, még egy egészen furcsa madár is felbukkan, de ez egyáltalán nem baj, sőt! Néhány félreértésnek, egy balesetnek és az emberi ostobaságnak köszönhetően a srác és Hector bácsi kénytelen bevetni magát a barátságosan csak „bozótosnak” nevezett buja őserdőbe, a túlbuzgó gyámügyes hölgy pedig valóságos hajtóvadászatot indít utánuk. Naná, hogy a két, egymástól mindenben különböző ember a vadonban töltött hónapok során közel kerül egymáshoz, és a mára már Hollywood által is felfedezett rendező, Taika Waititi természetesen csak a jó és vicces dolgokat mutatja, a szomorúakat csak érzékelteti, mert Vademberek hajszája egy ilyen film.

Waititi, aki nemrég fejezte be az új Marvel szuperhősös film, a Thor: Ragnarok forgatását, és aki egy kisebb szerepet most is bevállalt saját filmjében – ő a lökött lelkész -, nagyszerű és szórakoztató. Képes egy régimódi – vagy örökérvényű? - történetet a lehető legjobb tempóban, mindig frissen, mindig eredeti módon tálalni, és közben minden a kezébe adott eszközből a maximumot kihozni. Ott van például az elképesztően szép új-zélandi táj, amiből itt rengeteget látunk, ráadásul kicsit másként, mint korábban, a tipikus új-zélandi arcok, a zene és a kaland, amit nem mellesleg részben a Gyűrűk uráért felelős WETA stúdió rakott össze – persze poénkodnak is Peter Jackson eposzával!

És persze ott vannak a főhősök, a morcos erdőjáró vénember, akit az örök mellékszereplő Sam Neill alakít, akinek jól áll az ősz szakáll és ez a nem túl megerőltető, de szórakoztató szerep, és ott van a fiatal Julian Dennison, aki annyira kezdő, hogy a még a film magyar adatlapjára sem került fel a neve. Pedig ő, pontosabban az ő karaktere viszi a filmet a vállán, a sokat látott, a világról mégis oly keveset tudó, hol ártatlan, hol rafkós dagi srác, aki gangsta szeretne lenni, és naná, hogy Tupacnak nevezi el az ajándék kutyát, de a légynek se tudna ártani. Érzéseit pedig rendre haiku formájában fejezi ki, nyilván valamelyik gyerekpszichológus tanácsára a sok közül, akik próbáltak annak idején valamit kezdeni vele, és pont annyira esetlen, hogy szeressük, de ne sajnáljuk. Mert bármilyen vidám, kedves és szívmelengető is a Vademberek hajszája, azért a rendező néhány mondatban, pár pillanatban meglebbenti, milyen sorosokról is szól.

Értékelés: 9/10

 

 

Swing Karácsony Gájer Bálinttal
Swing Karácsony Gájer Bálinttal

Gájer Bálint először ad koncertet a MÜPÁ-ban december 7-én.

Jegyvásárlás