Kylo Ren véletlenül akkorát spoilerezett a Star Wars 8-ról, mint a Halálcsillag!

Sosem látott jelenet jött ki Az utolsó Jedikhez, Ron Howard teljesen újraforgatta a Solo-szólófilmet. A hét legfontosabb Star Wars-hírei.

A héten eddig szinte minden nap kijött valami új infó, pletyka vagy előzetes valamelyik Star Wars-filmhez. A Movieveb, a Geektyrant és más közkedvelt moziportálok hírei alapján összeszedtük a legfontosabb újdonságokat! Íme:

  • Kezdjük a legfrissebbel: kijött egy újabb rövid előzetes az idén decemberben mozikba kerülő Az utolsó Jedikhez, korábban sosem látott jelenetekkel. Ezúttal főleg a Millennium Falcont mutatták meg több jelenetben is a készítők – az egyikben például Luke a viharvert teherhajó jól ismert pilótafülkéjében nézelődik, mint aki keres valamit, vagy meg akar lépni az Ahch-To bolygóról. Az utolsó jelenet ráadásul lehet, hogy egy Rey-Luke fénykardmeccset készít elő az esőben?
  • Ron Howard állítólag szinte újraforgatta az egész Han Solo-mozifilmet. Ez persze annyira nem meglepő, hiszen ahogy azt korábban mi is megírtuk, a veterán blockbustergyárost azután igazolta le a Lucasfilm, hogy Kathleen Kennedy kirúgta a két korábbi rendezőt, Christopher Millert és Phil Lordot, mert a filmjük inkább hasonlított egy Ace Ventura-folytatásra, mint a Star Wars-sagára. Az egyszerűen csak Solo – Egy Star Wars történet címen futó önálló rész 2018. május 25-én kerül majd a mozikba.
  • A Kylo Rent alakító Adam Driver a rajongók szerint véletlenül elspoilerezte néhány napja a GQ magazinnak adott interjújában, kik is valójában Rey szülei. Driver többek között arról beszélt, hogy Kylo csak szerepet játszik, valójában nem az, akinek mutatja magát (erről egyébként már konteók is szólnak: meghasonlott az apja meggyilkolása után, és belülről akarja szétverni az Első Rendet és Ren Lovagrendjét, méghozzá Snoke fővezér megölésével). Aztán a színész egy „bujkáló hercegnőt” is emleget, aki szintén nem az, akinek hisszük – és ez a két maszk mögé bújó karakter majd szépen összefog a 8. részben Egyesek ezt az új trailer utolsó jelenetébe látják bele (ahol mintha Kylo békejobbot nyújtana Rey-nek), és ugye ott van az is, hogy ki birtokol hercegnői címet a jelenlegi szereplők közül? Vader lánya, vagyis Leia, aki elvileg még mindig Alderaan hercegnője (függetlenül attól, hogy Bail Organa nem a vér szerinti apja, és az Alderaan bolygó már nem is létezik), így ha az ő lánya Rey, akkor akár az ő is lehet a bujkáló hercegnő! 
  • Pár nappal ezelőtt egy új, nemzetközi trailer is napvilágot látott a Star Wars 8-hoz, amiben végre C-3PO is felbukkant. A baljós tónusú előzetes alapján egyébként több rajongó is arra tippel, hogy Kylo Ren átcsábítja Reyt a Sötét Oldalra, kihazsnálva azt, hogy a lány tisztességes kiképzése már meghaladja a galaxis megmentésébe belefáradt, önmarcangoló, öreg Luke tudását. Persze akármi is az igazság, december 15. előtt úgysem tudjuk meg!