Láttál már igazán túlfizetett sztárokat? Most fogsz!

Az Apple-nél kicsit megőrültek, a Netflixszel és társaival versenyezni készülő szolgáltatónál elkezdték szórni a pénzt, de úgy, hogy arra az egész szakma felkapta a fejét.

Ki adna Ryan Reynoldsnak 35 millió dollárt egy olyan film főszerepéért, ami még a mozikba sem fog kerülni? És Will Ferrellnek 30 millió dollárt ugyanezért a filmért? Merthogy ennyit hajlandó adni az Apple a két sztárnak, ráadásul nem is valamiféle vadonatúj ötlet alapján készült vadonatúj filmért, hanem a már ezerszer feldolgozott Dickens klasszikus, a Karácsonyi ének legújabb, musical verziójáért. A film terve már egy ideje körbejárt a különböző stúdióknál, és egy darabig úgy volt, hogy az új streaming piac legnagyobb játékosa, a Netflix készíti majd el - a hagyományos filmforgalmazást képviselő Warner Bros és a Paramount is érdeklődött -, de ők csak rongyos 27, illetve 25 millió dollárral akarták kiszúrni Reynolds, illetve Ferrell szemét – csak viccelünk, az is borzasztó nagy összeg volt.

A lényeg az, hogy az Apple új játékosként szeretett volna valami nagyot dobni, de ez jó eséllyel visszafelé fog elsülni. Mert az tény, hogy a színészek gázsijába bele kell számítani, hogy ezúttal le kell mondaniuk a mozis jegybevétel után járó szokásos százalékukról, és ez nyilván megdobta a mostani fizetésüket, és az is igaz, hogy Reynolds most nagyon menő, és az is tény, hogy mindketten itt is producerkednek is egyben, de Ferrell például most van túl a Holmes és Watson megalázó buktáján. Vagyis ez irdatlan sok pénz, pláne, ha azt vesszük, hogy a rendezésre és forgatókönyvírásra felkért John Morris és Sean Anders rendezőpáros, akik leginkább a Megjött Apuci filmekről ismertek, 15, illetve 10 milliót alkudtak ki maguknak, ráadásul úgy, hogy 20 év múlva rájuk száll a film minden joga.

És kétséges, hogy ez a film nagyot szólna, hiszen már rég simára koptatták az ezeréves történetet, és olyan nagy rendezők dolgozták fel korábban, mint Robert Zemeckis, akinél Jim Carrey volt a főszereplő. Az Apple legfeljebb annyit nyerhet az egészen, hogy örökre megszerzik a zenei jogokat, ami nem kis tétel, de, ahogy azt szinte minden szakmai fórumon kitárgyalták már, innentől kezdve akármibe is kezdenek majd, borzasztó rossz lesz a tárgyalási pozíciójuk, hiszen mindenki minimum 30 milliós gázsiról lesz hajlandó velük tárgyalni. Ki tudja, ezt meddig tudja kicsengetni az amúgy a hírek szerint komoly adóssággal küszködő cég, ami ezzel a vetélytársakat sem hozta sokkal jobb helyzetbe, mert ezt a kesztyűt nekik is fel kell venniük.