Leesik az állad a Wonder Woman 1984 poszterétől

Kerek egy évet kell még várni a női szuperhősmozi folytatásáig – ebben a plakátban és Diana Prince/a Csodanő új külsejében azonban akár egészen addig elgyönyörködnénk.

Majdnem napra pontosan egy év múlva, 2020. június 5-én mutatják be az amerikai mozik a Wonder Woman 1984-et, a 2017-es Wonder Woman második részét. A rajongók kíváncsisága azonban már most csúcsra van járatva – elsősorban persze azért, mert a stúdió folyamatosan változtatgatta a premierdátumot.

Szerencsére azonban a rendező, Patty Jenkins mindig csepegtet egy kis infót. Most például Twitter-oldalán hozta nyilvánosságra a film lenyűgöző plakátját, amely kirobbanó neonszíneivel elég jól passzol a korhoz, amiben a mű játszódik (a címbeli 1984 ugyanis természetesen egy évszám).

A poszteren ráadásul a főhősnőnek új a ruhája is – nem csoda hát, hogy a főszerepet alakító Gal Gadot és a rajongók is lelkesednek. Gadot azt írta a Twitteren, hogy már alig várja, hogy velünk együtt láthassa a filmet, és addig is talán kíváncsiak vagyunk a plakátra.

A rajongók pedig arról írnak – miközben persze továbbosztják a színpompás képet –, hogy leesett az álluk, hogy odáig vannak a fotóért, illetve hogy az olyan káprázatos, hogy meg akarnak halni. Egy páran persze felvetik azt is, hogy a következő karakterposzter, amit bemutatnak, Kristen Wiig Cheetah-jáé legyen, különben baj lesz...


(via Uproxx)