Lehúzta a kritika az új Men in Blacket

Szinte csak rosszat olvasni a csütörtök óta nálunk is játszott Men in Black – Sötét zsaruk a Föld körül című sci-fi/vígjátékról.

A negyedik Men in Black mozi nem kevesebb mint 22 évvel az első rész debütálása után futott be, méghozzá a Marvel univerzum sztárjaival, Chris Hemsworthszel (Thor) és Tessa Thompsonnal (Valkűr) a főszerepben – de sokan még így is vitatják a folytatás szükségességét, és azt kívánják a film megtekintése után, hogy bárcsak lenne náluk egy neutralizáló.

A DigitalSpy kritikusa szerint a Hemsworth és Thompson közötti kémia ugyanúgy működik itt is, mint a Thor: Ragnarökben, de még ez a két karizmatikus színész sem tud mit kezdeni a gyenge forgatókönyvvel. A Guardianben azt írják, ez is csak egy újabb fárasztó és értelmetlen folytatás, amelyben a színészek úgy mozognak, mintha csak Madame Tussaud panoptikumának élettelen viaszbábui lennének.

Az IGN odáig megy, hogy lélektelennek nevezi a Sötét zsaruk a Föld körült, mondván: párbeszédeiből hiányzik az a szatirikus él, ami a korábbi Men in Black mozikat jellemezte.

„Az érzelmi töltet pedig olyan, mintha cukor helyett mesterséges ízesítőt használtak volna”

– írják. A Variety szerint is egyedül Thompson és Hemsworth játéka menti meg a filmet, amely egyebekben tele van kínosan nyilvánvaló fordulatokkal.

A New York Times eközben elsősorban a rendezést szidja: úgy vélik, F. Gary Gray elsőrangú akciófilmes rendező, de úgy tűnik, ehhez az anyaghoz nem volt semmilyen viszonyulása, és még ahhoz sem volt elég okos, hogy metaforaként használja az alienek figuráját. Végezetül pedig a Den of Geek azt veti fel, hogy miközben az eredeti filmek minden szívét és humorát kiszedték a negyedik részből, azokat nem pótolták semmi emlékezetessel.


(via DigitalSpy)