Lopás az eredeti Oroszlánkirály is?

  • PORT.hu

A 25 évvel ezelőtt bemutatott animációs klasszikus sem volt minden előzmény nélküli. Ismerjétek meg Kimbát (!), a fehér oroszlánt, Japánból!

A vegyes kritikai fogadtatás ellenére a közönség a jelek szerint zabálja a nemrég bemutatott Az oroszlánkirály című CGI-mozit, a Disney önremake-jét, azaz az 1994-es rajzfilm újráját (a film 185 millió dollárral az észak-amerikai jegybevételi toplista élén nyitott), és nem zavarja őket, hogy az „élőszereplős” verzió – a csodálatos technikát és az ebből adódó látványt leszámítva – szinte egy az egyben megegyezik a régi kedvenccel.

Csakhogy van még egy korábbi alkotás, amire Az oroszlánkirály kísértetiesen emlékeztet, és nem kizárt, hogy a Disney onnan vette az eredeti rajzfilm ötletét. Évtizedekkel az 1994-es animáció előtt, 1965 és 1967 között ugyanis futott egy népszerű japán animesorozat, a Kimba the White Lion, ami Tezuka Oszamu mangáján (képregényén) alapult. Ez egy oroszlánkölyökről szólt, aki más, bénácska társaival együtt nő fel a dzsungelben, de arra rendeltetett, hogy néhai apja, az állatok királya nyomdokaiba lépjen.

Az ide vezető hosszú és kanyargós úton a hősnek (oldalán egy bölcs páviánnal és egy vicces madárral) egy Claw nevű gonosz oroszlánnal is meg kell küzdenie. A kis hős neve pedig nem más, mint Kimba. Ismerős, nem? (Ahogy maga a sztori is.) Habár az egyes részletekben sok a különbség, hiszen Kimba – Simbától eltérően – a tengeren is utazik, megtanul úszni a halakkal, pillangók vigyáznak rá és sok emberrel is találkozik, azért elég sok a párhuzam a két alkotás között, ráadásul hasonló képeket is tartalmaznak (a Kimba the White Lionban is van egy olyan mozzanat, amikor a hős büszkén kiáll egy sziklára).

Forrás: Fuji TV, Disney

 

Habár A Simpson család egyik 1995-ös epizódja már felhívta a figyelmet a különös véletlenre („Meg kell bosszulnod a halálomat, Kimba, akarom mondani, Simba!” – hangzott el egy felhőkben úszó oroszlánfigura szájából a Round Springfield című részben), sőt Az oroszlánkirály animáció japán premierje után kétszáz, a területen dolgozó szakmabeli küldött levelet a Disney-nek, hogy ismerjék el, hogy a Kimba inspirálta a mesét, a nyugati világ eddig nem igazán tudott a dologról, amit egyébként a Disney folyamatosan tagad.

Korábban a társrendező Rob Minkottofot és az egyik animátort, Tom Sitót is szembesítették a tényekkel, de ők azt mondták, amikor elkezdték a munkát Az oroszlánkirályon, egyáltalán nem ismerték a Kimba the White Liont.

Minkoff szerint nem meglepő, hogy egy Afrikában játszódó történetben páviánok és madarak szerepelnek, Sito pedig elmesélt egy sztorit, hogy miközben már folytak a munkálatok, valóban belefutottak a mangába, és még nevetgéltek is, hogy mennyire hasonlít az abban látható rajz az ő sziklaszirtjükre Az oroszlánkirályból.

Ennyi hasonlóságot látva ugyanakkor nehéz elhinni, hogy a Disney-nél senki sem ismerte volna Kimba történetét...


(via DigitalSpy)