Van, aki csak zavartan pislog, hogy akkor mi a különbség a black metal, a death metal, a thrash vagy speed metal között, és van, akinek az egyik vagy a másik az élete. Vagy a halála, ahogy azt Jonas Akerlund valós eseményeket feldolgozó, elképesztő filmje megmutatja, amit, már most szólunk, elég nehéz nézni, és nem azért, mert bömböl benne a heavy metal. Sőt, ahhoz képest, hogy egy metal zenekar tündökléséről és bukásáról szól a Lords of Chaos - Sötétség gyermekei, nem is sok metalt hallunk, és ennek is megvan a maga oka. És nem csak az, hogy az itt megjelenített zenészek közül nem mindenki járult hozzá, hogy felhasználják a szerzeményeiket.

Ami a „tündöklés és bukás” részt illeti, a norvég black metal együttes, a Mayhem sosem tündökölt, mert ez nem az a műfaj, illetve nem bukott el, mert a szükségszerű tagcseréktől eltekintve ma is létezik, sőt magyar taggal is rendelkezik Csihar Attila személyében. Az viszont tagadhatatlan, hogy volt pár év, amikor minden a feje tetejére állt a banda körül, nem is akárhogy. A Mayhem alapítója a magát Euronymousnak nevező gitáros volt, aki a műfajnak megfelelően a pusztítás, a káosz és a halál hírnökének nevezte magát, és ez az ő története. Nem az igaz története, de valami olyasmi, és nem csak azért, mert a rendező pár dramaturgiai fordulat kedvéért sok mindent megváltoztatott, például kitalált hősünknek egy barátnőt Sky Ferreira alakításában, hanem azért, mert a Mayhem körül annyi legenda, féligazság és hazugság lebeg még ma is, hogy nem tudni pontosan, mi történt annak idején.

Azt tudjuk, hogy akármit is gondolt Euronymous – a remek Rory Culkin – a black metalról, a halálról és az anarchiáról, az események hamar összecsaptak a feje felett. Először az együttes svéd énekese, az öncsonkításra amúgy is hajlamos Dead (Jack Kilmer, aki persze nem más, mint Val Kilmer kisfia) brutális módon öngyilkosságot követ el, ám hősünknek ebből (is) sikerül hasznot húznia, és a Mayhemet felkapják, ám amikor megjelenik egy tehetséges, de kiszámíthatatlan zenész, aki magát csak Vargnak nevezi, kezd kicsúszni az irányítás Euronymous kezéből. Varg (a nagyon sok arcú Emory Cohen a Brooklynból) komolyan gondol mindent, amiről a másik zenész csak prédikált, ő tényleg templomokat gyújt fel és tényleg hajlamos az erőszakra. Nem is kicsit. És a két férfi óhatatlan rivalizálása egyre sötétebb utakra vezeti őket, ami azért ironikus, mert szinte mindenben hasonlítanak egymásra.

És mindez tényleg igazán hardcore, de az aláfestés többnyire mégsem hardcore, ami remek kontrasztot ad. A részben Budapesten forgatott film zenéjét az elhangzó Mayhem-dalokon túl ugyanis a világhírű izlandi csapat, a Sigur Rós jegyzi, és ez remek húzás volt a veterán videoklip rendező részéről. Így tudjuk csak a filmet kontextuson kívül, a metal környezettől is elvonatkoztatva nézni, és jóval tisztábban látni mindent. Azt, hogy ki pózol és ki nem, és azt is, hogy nem is feltétlenül baj, ha valaki képes megállni egy ponton – vagy nem is tud átlépni bizonyos határt. Mert, ahogy azt itt szinte nézhetetlen módon érzékeltetik velünk, a határ átlépése néha elképesztően brutális lehet – mert más, amikor ég egy régi fatemplom, vagy több is, és más, amikor előkerülnek a kések. Annál a résznél tessék elfordulni.

Åkerlund számára egyébként maga a téma több mint ismerős. Nagyon fiatalon ugyanis rövid ideig a Bathory nevű svéd heavy metal együttes dobosa volt, és a norvégok, köztük a Mayhem is ezt a zenekart tekintette példaképüknek. Amikor aztán túl komollyá és véressé vált a black metal szcéna, úgy döntött, neki ez nem való, és inkább a filmezéssel fog foglalkozni – és milyen jól tette! Az egész film egyébként nyilván sokkal komolyabban vehető lenne, ha egy szerencsétlen/szerencsés véletlennek köszönhetően nem néhány hónapja mutatták volna be nálunk az ugyanezen a metal színtéren, szintén Norvégiában játszódó Heavy túrát, ami azért kicsit másként kezeli a témát.

Értékelés: 7/10