Luke visszatérhet a Star Wars 9-ben, Snoke-ot direkt nyírták ki ilyen bután

Páran már látták a szóló Solo-filmet, odavoltak érte. Star Wars-hírek.

December 15. óta nem kevesebb, mint 1,27 milliárd dollárt kaszált a mozikban Az utolsó Jedik, és ezzel már bekerült a modern kori filmtörténet 10 legjövedelmezőbb hollywoodi blockbustere közé. A kirobbanó sikerben persze az is közrejátszik, hogy minden nap kijön valami Star Wars-filmekkel kapcsolatos hír, pletyka és érdekesség – ezekből szedtünk most össze szokás szerint néhány érdekességet!

  • Az idős Luke ugyan meghalt Az utolsó Jedikben, de máris beindultak a találgatások, hogy visszatér a IX. részben – ha más nem, Erő-szellemként, ahogy korábban Obi-Wan és Yoda. Ez eddig persze csak egy rajongói konteó a sok közül, azonban nem kisebb személyiség hozta a napokban szóba, mint a Star Wars VIII. rendezője, Rian Johnson: „Nem tudom, mi elsz a következő részben, hiszen azt már J. J. és Chris Terrio írják. De volna kraft abban, hogy Luke egy másik világba távozott, érdekes lehetőségek lennének egy ilyen szerepben, ha visszatérne a következő fejezetben is. Senki sem távozik véglegesen. De mondom, nem én írom a forgatókönyvet, úgyhogy nem tudom, mi lesz. De mint rajongó, nagyon bízom benne, hogy Luke visszatér majd.” Ugyanakkor Johnson Az utolsó Jedikkel lezártnak tekinti Luke útját: visszahozta a remény szikráját az univerzumba, és úgy halt meg békében, hogy azoknak az ügyét segítette, akik szerinte a jók oldalán állnak. (via Movieweb)
  • A vártnál jóval kevesebben nézték meg Kínában Az utolsó Jediket, holott a kommunista ország a limitált számú amerikai filmvetítések miatt igazi kincsesbánya szokott lenni a nagy hollywoodi stúdióknak. A Star Wars 8-at viszont két hét után levették a műsorról, mert egyszerűen nem érdekelte az embereket: míg Az ébredő Erő az első héten 124 millió dollárt kaszált Kínában, Az utolsó Jedik mindössze 28 milliót kapart össze. A kudarc okát Chen Tao, a kínai Star Wars-rajongói közösség egyik vezéralakja félig tréfásan megfogalmazva abban látta, hogy a kínaiak egyszerűen „nem tartották elég szépnek és elég ismertnek a főszereplőket. Finnt például Will Smith-nek kellett volna eljátszania.” James Li piackutató szerint a kínai bukásban az is közrejátszhatott, hogy az átlag kínaiakat maga a Star Wars, mint jelenség is megkavarhatta. Már a Lucas-féle Csillagok háborúját is nehezen fogadták be, mivel abban a nyugati középkor elemei keveredtek Kuroszava szamurájfilmjeivel. Ráadásul a kínai mozinézők nem az általunk ismert Star Wars-őrületben nőttek fel: ők egyszerűen képtelenek voltak átérezni az öreg Luke, gyerekkorunk kedvenc hősének jeleneteit. „Ki ez a vén fickó, és miért kellene sajnálnunk, hogy meghalt?” – kérdezték a kínaiak, akik például a Marvel-hősökkel sokkal jobban tudnak azonosulni, főleg ha kínai szál is van a filmjeikben, mint a Vasember esetében. (via Movieweb)
  • Állítólag kiszivárgott az eddig hétpecsétes titokként őrzött Han Solo-mozifilm screener verziója, amit néhány szerencsés már meg is nézett. Szerintük „Alden Ehrenreich csodálatos Han Solo, akárcsak Donald Glover Landója, de Emilia Clarke és Woody Harrelson is iszonyú jó benne. A film nagyon jól hozza a jó öreg Star Wars-feelinget, és sokkal jobban be fog jönni a fanoknak, mint a Star Wars VIII!” Persze hogy tényleg így van-e, azt mi majd csak májusban tudjuk meg. (via Geektyrant)
  • Snoke fővezér halálával kapcsolatban megint magyarázkodnia kellett Rian Johnsonnak: „Imádtam Snoke karakterét, és azt is, ahogy Andy Serkis eljátszotta: finoman, gonoszan, viccesen. De Kylo Ren karaktere számomra sokkal érdekesebb volt, és ebben a filmben semmiképpen nem akartam egy újabb Vader-Császár-párost.” A rendező ezzel indokolta a váratlan karakterhalált és Snoke kilétének elmismásolását: „Ha minden jelenet közepén nekiállt volna monologizálni, attól meghalt volna a film, és a végén úgyis kivágtuk volna ezeket a jeleneteket. A Star Wars 8 nem Snoke története.” (via Empire Online)
  • Szintén meg kellett válaszolnia Johnsonnak azt a kínzó kérdést, hogy mi lett Ren Lovagjaival, vagyis azzal a fekete ruhás csapattal, akikkel Kylo Ren (innen a neve is) Az ébredő Erő flashback jelenetében ázott az esőben. Sokan eddig azt hitték, a piros páncélos pretoriánus gárdisták voltak Ren lovagjai, de ezt a konteót most maga a rendező cáfolta: „Megfordult a fejemben, hogy beteszem őket a pretoriánusok helyére, de az pazarlás lett volna, hiszen az összes őrnek meg kellett halnia. És ha Kylo kapcsolatban lett volna velük, az bonyodalmakhoz vezetett volna, és nem segítette volna egyértelművé tenni a jelenetet. Szóval ennyi az igazság, egyszerűen nem találtam jó helyet a filmben Ren Lovagjainak.” (via Geektyrant)