M. Night Shyamalan sürgősen vágót keres – Széttörve kritika

  • Vízer Balázs

Három, attraktívnak mondható lányt elrabol egy skizofrén, és mindig más énjével találkoznak- James McAvoy hátborzongatóan hozza a különböző figurákat, de hol járt közben a vágó?

Kinek ajánljuk? Akik kíváncsiak arra, milyen 24 dudás egy csárdában, szeretik a rendező munkáit és Az utolsó léghajlító után sem mondtak le róla, és persze a James McAvoy fan clubnak.

Kezdjük a legfontosabbal: M. Night Shyamalan nevében az „M” a Manoj rövidítése. Ezer éve nézem a filmjeit, és most volt először alkalmam ezen a kérdésen hosszasan elgondolkodni. Merthogy a Széttörve nem kötött le, pedig baromira vártam. Az alapsztori egyszerre hangzott ijesztőnek és izgalmasnak, az előzetes nagyon jól nézett ki, a különben roppant szimpatikus James McAvoy pedig már korábban is bebizonyította, mekkora átéléssel tud nagyszerű szemétládákat játszani. És most nem csak egy genyó lehet, hanem kéttucatnyi.

Hősünk, egy bizonyos Kevin ugyanis disszociatív identitászavarban szenved – ha jól sejtem, ezt hívja a művelt köznép skizofréniának -, és 23 különböző személyisége van. Ezek a személyiségek kommunikálnak egymással, folyton változó erőviszonyok uralkodnak köztük, szövetségek formálódnak és bomlanak fel, ahogy azt a férfi kedves öreg és elegáns pszichiáterétől megtudjuk. Ám azt is megtudjuk, hogy az egyik személyiség elrabolt három fiatal lányt, akiket egy pincében tart fogságban, hogy áldozatként mutassa be őket a hamarosan megjelenő 24. énnek, akit biztató módon csak Szörnyetegnek becéznek.

Itt persze kapásból felmerül, hogy ki is a film főhőse, a széttöredezett énekből felépülő férfi, vagy a három lány közül az egyetlen szimpatikus, bizonyos Casey (Anya Taylor-Joy a Morganből és a The Witchből), akiről kiderül, hogy bár csak egy személyisége van, mégis sokban hasonlít elrablójához? Merthogy a történet legalább annyit foglalkozik vele, mint az őt és a másik két, nyilvánvalóan megpecsételt sorsú lányt hol fenyegető, hol nekik segítő különböző személyiségvonásokkal megjelenő férfival, ami nem lenne gond, ha a Széttörve tartaná azt a tempót és arányokat, ami a műfaj megkövetel. Csakhogy M. Night Shyamalannak túlságosan tetszett a valóban remek kiindulópont, ahonnan aztán nagyon sokáig képtelen továbblépni.

Egy horrorfilmben nem szokás sokáig beszélgetni, és főleg nem szokás sokáig beszélgetni ugyanarról többször is. A horror gyors, rendkívül „gazdaságos” műfaj, és nemcsak ezért, mert sokszor olcsón készül, hanem azért, mert a feszültséget az első másodperctől az utolsói fenn kell tartania a műnek, pihenni is csak akkor lehet közben, ha valami iszonyú intenzív dolog történt vagy a készítők nagyon meg akarják vezetni a nézőt. Shyamalan rengeteget beszélteti hőseit, aminek persze van dramaturgiai célszerűsége: ha valakinek 23 személyisége van, abból MUSZÁJ néhányat megmutatni. A baj az, ahogy őket újra és újra UGYANÚGY mutatja be a film, például a pszichiáter asszony rendelőjében, miközben a pinyóban rettegve várnak sorsukra a lányok.

Persze az is lehet, hogy Shyamalan nem akart színtiszta horrort készíteni, egy kis thrillert és picike természetfelettit is szeretett volna bedobni a turmixba, de ha így volt, nem a megfelelő arányérzékkel és főleg nem a megfelelő ritmusérzékkel tette. És ezzel kopik meg James McAvoy különben fantasztikus alakítása is, aminek pedig néhol csavarja is van. Megesik ugyanis, hogy egy-egy benne lévő egyéniség egy másiknak adja ki magát, és a színész ezt is remekül hozza, csakhogy az (ön)ismétlésnek köszönhetően egy ponton túl mindez önmaga paródiájára kezd hasonlítani. A fentiek alapján talán úgy hangzik, rossz filmnek tartom a Széttörvét, pedig nem, de haragszom rá.

Mert nagyon jó lett volna, ha mindvégig feszes, ha nem ismétli magát, ha következetesen lép mindig tovább egy új szintre, ha nem csak az egyik főhős megannyi személyiségével foglalkozik, hanem a másikat is rendesen kidolgozza, amire egyébként tesz kísérletet, de félúton abbahagyja. Mindenesetre nagyszerű élmény James McAvoyt pösze kisfiúként, kimért hölgyként, pedáns szadistaként, illetve őrjöngő vadállatként látni, és a film tartogat a legvégére egy frappáns meglepetést is. Senkit sem akarok lebeszélni róla, de azért egy jó vágó rengeteget segített volna.

Értékelés: 6/10