Magyarországra jön a legnagyobbat bukott James Bond

George Lazenby – aki arról híres, hogy egy rossz döntésével elkaszálta a saját karrierjét – a szeptember 13. és 21. között tartandó 16. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál meghívására érkezik hazánkba.

A szeptember 5-én kerek nyolcvanadik születésnapját ünneplő színészveterán az idén ötvenéves 007-es mozi, az Őfelsége titkosszolgálatában gálavetítésére, közönségtalálkozóra és a fesztivál életműdíját átvenni érkezik Miskolcra. A fesztivál közönsége szeptember 19-én már a Ki látta őt meghalni? című filmben megnézheti Lazenbyt, az Őfelsége titkosszolgálatában pedig szeptember 20-án lesz látható, digitálisan felújított 4K változatban. A vetítést követően a közönség személyesen is találkozhat George Lazenbyvel, aki szeptember 20-án nyilvános mesterkurzust is tart a fesztiválon, majd 21-én, a fesztivál záróünnepségén veszi át a CineFest életműdíját.

George Lazenby 2016-ban. Forrás: Amanda Edwards / WireImage / Getty Images

 

Az ausztrál születésű egykori modell 1969-ben Sean Connerytől vette át James Bond szerepét. A producerek hat további 007-es alkotásra szóló egymillió dolláros ajánlatot tettek neki, ám ő visszautasította – még azelőtt, hogy az első film, az Őfelsége titkosszolgálatában egyáltalán mozikba került volna.

Lazenby ráadásul annak idején azzal sokkolta a producereket, hogy hosszú hajjal és szakállal jelent meg a díszbemutatón. Később azt állította, hogy a filmesek úgy kezelték, mint egy senkit, és nem hallgatták meg az ötleteit, csak mert kezdőnek számított a filmiparban. A többi stábtag (például a Bond-lány, Diana Rigg vagy a Q-t alakító Desmond Llewellyn) szerint azonban éppen vele volt nehéz együtt dolgozni.

Őfelsége titkosszolgálatában. Forrás: Silver Screen Collection / Getty Images

 

A színésznek sajnos akkori tanácsadói sem álltak éppen a helyzet magaslatán: menedzsere ugyanis meggyőzte, hogy Bond a hetvenes években, a hippi korszakban úgyis hamar lejárt lemez lesz. Mindennek eredményeként Lazenby karrierje gyakorlatilag megrekedt első filmje, az Őfelsége titkosszolgálatábant követően – ezután már csak olyan opusokban kapott szerepet, mint a General Hospital és A kaméleon című sorozatok, az Emmanuelle erotikus filmek vagy az Óvóbácsik.


(via Kubik Elvira Iroda, TV GO)