Már elkészült volna a Vasember 4., ha nem a Marvel lenne a gyártó stúdió

A Bosszúállók: Végjáték forgatókönyvíróinak megvan a véleményük a dologról.

A Vasember 3. annak idején több mint 1,3 milliárd dollárt kaszált a világ mozijaiban, így a Fekete Párducon kívül ez a legtöbbet hozó, egyetlen karaktert önállóan bemutató Marvel film. Elég meglepő tehát, hogy nem született közvetlen folytatása; Vasember figurája ugyan visszatért a Bosszúállók mozikban, de a Vasember 4. sosem készült el.

A Bosszúállók: Végjáték forgatókönyvírói, Christopher Markus és Stephen McFeely tudni vélik a dolog megoldását. „Akár szereti az ember az eddig elkészült mind a 24 Marvel filmet, akár nem, az kétségtelen, hogy a stúdiónak sikerült egy olyan világot felépítenie, amiben még az is lehetséges, hogy egy beszélő mosómedve és egy fa is a központi figurák között van, nem igaz?” – kezdte egy interjúban McFeely.

Forrás: Fórum Hungary

 

„Ha nem a Marvelről lenne szó, hanem egy másik stúdióról, a Vasember 4. már rég elkészült volna.

De ők úgy döntöttek, hogy nem folytatják, és inkább több más dolgot próbálnak ki. Szóval leszúrták a zászlót a földbe, és azt mondták, itt a vége, és leszedtek néhány figurát a sakktábláról. Ez elég merész húzás volt, de ha lehetek egy kicsit önző, nekünk hatalmas lehetőséget adott” – folytatta az alkotó.

„Ha nem lenne valahol vége, akkor az egész elveszítené a jelentőségét. A lezárás az, ami igazán megszilárdítja a dolgokat, ami összetart mindent, és elhozza a nagy crescendót. És igen, eközben emberek hullanak el, ahogy a sorsuk bejárja a nekik kiszabott ívet. SPOILER! Szóval Tonyt most már csak a másik oldalon várja a Vasember 4.” – tette hozzá a másik forgatókönyvíró, Christopher Markus.


(via DigitalSpy)