Már forog a Godzilla vs. Kong!

Ha jól jön ki a lépés, és eddig jól jött ki, akkor ez lesz minden idők leglátványosabb szörnyfilmje a két legendás bestiával. Az eddigi Godzilla és Kong filmekkel jól építkeztek, szóval összejöhet a dolog!

Megkezdődött minden idők legszörnyebb szörnyfilmjének forgatása, vagyis mától készül a Godzilla vs. Kong, avagy a Godzilla Kong ellen! A film nem csak a Warner Bros. és a Legendary Entertainment Monsterverzumának legújabb darabja, de itt kulminál majd minden, ami az eddigiek során lezajlott a két legendás szörnyeteg körül összesen három film során. Merthogy a Monsterverzum még 2014-ben kezdett felépülni Gareth Edwards Godzilla című, elképesztően látványos filmjével, ezt folytatta, igaz, másik pályán Jordan Vogt-Roberts 2017-es nagyszerű Kong: Koponya-szigete, és ide csatlakozik majd be a jövőre érkező, de már leforgatott Godzilla folytatás: a remélhetőleg az elődeinél is nagyobbat szóló Godzilla II. – A szörnyek királya is, amit Michael Dougherty jegyez.


Az először Hawaiion, majd Ausztráliában forgó Godzilla vs. Konggal a Warner Bros. és a Legendary Entertainment egyben azt a trendet is folytatja, hogy ígéretes fiatal tehetségekre bíznak rendkívül ambiciózus, nagyformátumú projekteket: A film rendezője ugyanis a Krampuszt és az Adsz vagy kapszt készítő Adam Wingard, aki pályafutását forgatókönyvíróként kezdte. Az új szörnyfilmet azonban nem ő, hanem A Karib-tenger kalózai trilógiát jegyző Terry Rossio írta, a főszereplők között pedig ott van a mostanában oly felkapott Alexander Skarsgard, Rebecca Hall, Brian Tyree Henry, Shun Oguri (Gintama), Eiza González (Baby Driver), Jessica Henwick (Iron Fist), Julian Dennison (Deadpool 2) és Demián Bichir.

Érdekes módon a korábbi Monsterverzum filmekből csupán két színész tér vissza a stáblista szerint, Millie Bobby Brown és Kyle Chandler A szörnyek királyából, és ezek szerint sem Ken Watanabét, sem Sally Hawkinst nem látjuk majd újra, pedig rájuk sokan számítottak. A forgatás megkezdését bejelentő sajtóhírrel egy időben leközölték a film hivatalos szinopszisát is, amitől ugyan sokkal okosabbak nem lettünk, de nagyon hangzatos. íme: „Abban a korban, amikor a szörnyetegek köztünk járnak a Földön, az emberiség harca során a saját jövőjéért Godzilla és Kong egymással kerül szembe, vagyis a természet két leghatalmasabb ereje gigászi küzdelemben csap össze. Ahogy Monarch veszélyes küldetésbe kezd egy feltérképezhetetlen terepen, hogy feltárja a titánok eredetét, egy emberi összeesküvés azzal fenyeget, hogy mindörökké eltörli a Föld felszínéről ezeket a teremtményeket, mind a jókat, mind a rosszakat.”