Margot Robbie a szemünk előtt válik irtó rondává

A hatalom teszi ezt vele, ő ugyanis új filmjében Erzsébet, angol királynő, aki épp lefejezni készül nagy riválisát, Máriát, aki szintén királynő egy olyan korban, amikor nem voltak királynők.

A középkorban nem volt túl divatos királynőt választani, de néha mégis előfordult, hogy az uralkodó fiú utód nélkül halt meg, és lánya követte a trónon, hogy aztán mindenki utálja, a későbbi korok történészei pedig felmagasztalják. És ez a furcsa helyzet duplán állt elő a XVI. században a Brit-szigeteken, ahol I. Erzsébet a brit, I. Mária pedig a skót trónra került, és innen csak tovább bonyolódnak a dolgok, és nem csak azért, mert a két nő unokatestvér volt. Mária 16 évesen lett francia királyné, de már 18 évesen megözvegyült, és visszatért szülőföldjére, Skóciába. Csakhogy a skót trónra Erzsébet is igényt tartott, Mária pedig elkövette azt a hibát, hogy bejelentse saját igényét az angol trónra – aki kicsit is ismeri az angol történelmet, az tudja, hogyan zárult a történet, és az elsőfilmes rendező, Josie Rourke filmje sem csak úgy, félrevezetésként kezdődik Stuart Mária lefejezésének előkészületeivel.

Nem először filmesítik meg a két királynő – és hopp, Két királynő a végleges cím is, bár az Imdb-n a Mária skót királynő verzió díszeleg még – konfliktusát, de Rourke filmje egyrészt minden eddiginél látványosabb, másrészt korunk releváns kérdéseire is reflektál. Vagyis nem csak a két nő elkerülhetetlen összeütközésére összpontosít, hanem az előzetes alapján arra is, hogyan kellett hősnőinek megállnia a helyét uralkodóként a férfiak világában, ahol a saját túlélésüket csak a másik pusztulása garantálhatja. És a film azt is megkockáztatja, hogy az egymást tisztelő, sőt, talán szerető királynőket az őket eláruló férfiak játsszák ki egymás ellen, és végül az életben maradó Erzsébet fizeti a nagyobb árat, mert elveszíti a lelkét!

Nyilván ezt hivatott jelképezni Margot Robbie látványos megcsúnyulása: a különben gyönyörű színésznő ugyan már az elején is orrprotézist hord, hogy emlékeztessen az igazi Erzsébetre, de ahogy élesedik a konfliktus, egyre visszataszítóbb lesz és egyre több festék kerül rá, hogy a végén már egy ijesztő maszkká váljon az arca. Vele ellentétben a rikító vörös hajkoronát kapó Saoirse Ronan végig csodaszép marad, kicsit szebb is, mint a színésznő a kimenő napjain. És megkockáztatom a látottak alapján, hogy a Két királynő több technikai kategóriában is Oscar-esélyes lesz, mert annyira jól néz ki és annyira figyeltek a történelmi hűségre - igaz, emiatt a legtöbb szakállas férfi szereplő szinte megkülönböztethetetlen egymástól, pedig ott van köztük David Tennant, Ian Hart és Guy Pearce is.

És tegyük hozzá gyorsan, hogy a két főszereplőnő akkora átéléssel játszik itt, hogy kis szerencsével egyikük szintén reménykedhet valamilyen fontos díjban – ami azért vicces, mert ők ketten egymás riválisai voltak az Oscar gálán is, Ronan a Lady Bird, Robbie az Én, Tonya főszereplőnőjeként. A díjat mellesleg Frances McDormand vitte haza. A Két királynő 2019. január 31-én kerül a hazai mozikba.

Adblock detektálva

Hirdetésblokkolód kikapcsolásával segíthetsz, hogy a PORT.hu továbbra is ingyenes, minőségi tartalmat biztosíthasson.

Rendben, kikapcsoltamHogy tudom kikapcsolni? Köszönjük, PORT.hu