Mark Walhberg egészségesen hízott felismerhetetlenre új filmje kedvéért

A napokban bemutatandó Father Stu című életrajzi dráma kedvéért szedett fel vagy 13 kilót. Aki hízókúrára készül, annak elmondta a receptet is.

Az alkotásban Wahlberg egy Stuart Long nevű férfit alakít, aki egykor profi bokszolóként tevékenykedett, majd egy sérülés miatt egy nem várt fordulattal pap lett belőle. A színésznek – aki amúgy minden nap hajnali fél 3-kor kel, hogy minél előbb lenyomhassa az első edzését – ehhez először is azonnal abba kellett hagynia a gyúrást, majd sürgős hízókúrába kezdett.

A minél nagyobb hatékonyság kedvéért a sztár

napi 11 ezer kalóriát vitt be a szervezetébe

(egy hozzá hasonló fizikumú felnőtt férfinak amúgy nagyjából 3700 kalória lenne a napi szükséglete), ami olyan extrémnek bizonyult, hogy Wahlbergnek mindössze három hét alatt sikerült elérnie a kitűzött célt.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Mark Wahlberg (@markwahlberg) által megosztott bejegyzés


Ehhez a színész minden nap megevett 12 tojást, ugyanennyi szelet bacont, két héjában sült krumplit, egy Porterhouse-steaket, két tál fehér rizst és egy üveg olívaolajat. „Nem úgy ment, ahogy gondolnátok, hogy »ó, istenem, egész nap csak ül a kanapén, és fagyit meg pizzát zabál.« Nem ehettem bármit, és

megpróbáltam egészségesen csinálni.

(…) Az első két hétben a fehérjebevitelre mentünk rá, a második két hétben a szénhidrát következett. Végül az utolsó két hétben jött a keményítő és a nátrium, hogy minél puffadtabb legyek” – részletezte a menüt a sztár, aki azt is elárulta, hogy sokkal nehezebb volt meghíznia, mint amikor fogynia kellett egy szerep kedvéért.

„Amikor teljesen tele voltam, még akkor is be kellett vágnom egy második adag ételt az első után. Minden három órában muszáj volt ennem. Egyáltalán nem volt tréfadolog. (…) Több mint 13 kilót híztam, ami azt jelenti, hogy egy harcművész fizikumával rendelkező pasiból olyanná váltam, aki kerekesszékhez van kötve, és egy ritka izomsorvadásos megbetegedésben szenved. Pont akkor lettem 50, amikor befejeztük a forgatást, én meg napi 11 ezer kalóriát vettem magamhoz. Ez a drasztikus súlygyarapodás még az elmúlt hét-nyolc hónapban is nagy áldozatot követelt tőlem” – nyilatkozta Mark Wahlberg, akinek látványos hízására már tavaly tavasszal rácsodálkoztunk.


(via Uproxx)