Megannyi kínzó kérdés az AZ kapcsán

Remekül sikerült az új Stephen King feldolgozás, rengetegen is látták már, de azért pár dolog szöget ütött a fejünkbe! Mikor is járunk, hogyan és mennyit gyilkol a táncoló bohóc, és kellett ehhez maga az író?

Várjunk csak, mikor is járunk most?

Az eredeti Stephen King regény 1985-ban jelenet meg, bár az ötlet még 1978-ban fogant meg benne, és 1981-ben látott neki az írásnak. A cselekmény azonban – legalábbis az első rész – 1957-ben, illetve valamivel később, 1958-ban játszódik. Az argentin Andres Muschietti új adaptációja - volt egy 1990-es tévés minisorozat is -, az Az története azonban jóval később, az 1980-as évek végén kezdődik, ami sok mindent meg is változtat. „A regényben a gyerekek az 1950-es években élnek, ezért a félelmeiket megtestesítő szörnyek főleg a filmek világából érkeztek, mint a Farkasember, a Múmia, Frankenstein teremtménye vagy Drakula. Az én megközelítésem más volt, én sokkal mélyebb félelmeket akartam előhozni, amelyek okozói nem filmes szörnyek, hanem gyerekkori traumák.” – nyilatkozta a rendező. És persze az új idősík jó kis retró érzést is ad a filmnek BMX biciklikkel, walkmanekkel és pár New Kids on the Block poénnal.

AZ

Miben más a film, mint a regény?

Nyilván rengeteg dologban, amiket mind felsorolni itt lehetetlen lenne, de a rendező igyekezett hű maradni a regényhez. Az idősík eltolódásán és a félelmek megváltoztatásán kívül a legfontosabb, hogy ez csak az első rész, amikor a főhősök még gyerekek, a könyvben ugyanis a 27 évvel későbbi, felnőtt rész is benne van, de ne izguljunk, erre is sor kerül majd. Az új filmes verzióban nem a fekete, hanem a dagi srác a könyvmoly, aki a könyvtárban felkutatja az AZ történetét, illetve kimaradt az a rész, amikor egy indián szertartás keretében idézik meg a rémség eredetét – pedig Muschietti szerette volna leforgatni, de túl drága lett volna – és elhagytak még pár „ezoterikus” dolgot, illetve számos szexuális vonatkozású részt – a könyvben Beverly például egyfajta beavatási szertartásként, és, hogy elveszítsék ártatlanságukat, lefeküdt mindegyik sráccal.

AZ

Nem stimmelnek a számok

A film történetének nagyjából közepén kiderül, hogy AZ 27 évente látogat el a történet helyszínéül szolgáló kisvárosba, Derry-be, ahol aztán véres tort ül, elsősorban gyerekeket ölve meg. Csakhogy a bevezetőben a kis Georgie még 1988 októberében tűnik el, majd a történet 1989 nyarán folytatódik, amikor egy kislány tűnik el, és persze ahogy haladunk előre, egyre többen halnak meg. Igaz, a két időpont között csak 8-9 hónap telt el, ami még belefér az AZ „táplálkozási periódusába”, de mi van Mike, a fekete srác szüleinek és testvéreinek tűzhalálával? Merthogy az a srác kiskorában történt, jóval korábban, de messze nem 27 éve. Mondhatjuk persze azt, hogy az csak egy „sima” rasszista támadás volt, de ez nem illene a sztori logikájába, ahol a kisvárosban minden rossz okozója AZ.

Nem stimmel a módszer

Ben, a kövér kissrác könyvtári kutatásaiból kiderül, hogy AZ 27 évente látogat a kisvárosba – és akkor tömegmészárlást rendez. Látjuk a képeket a gyári robbanásról – amik elég félelmetesek - , és megismerjük a Black Spot nevű helyen történet mészárlás történetét, hallunk a Bradley banda végzetéről és a Silver Dollarban esett vérengzésről. Minden estben egyszerre halt meg rengeteg ember – és ezek közül a legtöbben főleg felnőttek haltak meg – miközben a film idősíkjában egyesével és egymástól elég nagy időközben tűnnek el a gyerekek, és nem is túl sokan. Módszert változtatott volna AZ?

AZ

Vajon Stephen King részt vett a megfilmesítésben?

A Stephen King regényadaptáció ma már egy iparág, hála az író termékenységének és persze az általa képviselt rendkívüli színvonalnak, amiből persze rendszerint maga King is külön profitál. Mármint azon túl, hogy pénzt kap a megfilmesítésért, legutóbb például A setét torony esetében produceri címet is kapott, persze kérdés, hogy ebben a minőségben mit ügyködött, mert a film így sem lett jó. Az AZ rendezője azonban nem kért az író közreműködéséből, és el is mondja, miért: „Nagyon boldog vagyok, hogy elkészíthettem ezt a feldolgozást, az eredeti történetet a saját értelmezésemben, és nagyon örülnék, ha találkozhatnék Stephen Kinggel. Csakhogy egyszer csak elérkezel a folyamatnak arra a pontjára, amikor elégedett leszel a saját verzióddal, azzal, amit te hozzá tudtál adni a történethez, és ilyenkor már nem akarsz semmit sem megbeszélni az íróval. Merthogy elég kínos lenne azt mondani neki, hogy tudja, itt az Ön mondatai vagy ötletei nem igazán működnének.” Az igazsághoz persze hozzátartozik, hogy King az áldását adta az elkészült verzióra.

Maradjunk együtt?

A hét gyerek csakis együtt tudja legyőzni AZt, a Pennywise bohócjelmezében megjelenő gonoszt, amit ők is tudnak, hiszen együtt indulnak a romos házba legyőzni, és ki is mondják, hogy csak együtt tehetnek ellene. Aztán érthető módon a legtöbbjüknek inába száll a bátorsága, és a legtöbben őrszemnek jelentkeznek. Azt nem látjuk, hogyan sorsolják ki, ki maradjon kint, de látjuk, hogy a hétből csak hárman mennek be, aminek semmi értelme – őrnek egy is elég, többen pedig csak feltűnést keltenek. Ráadásul Beverly be akart menni, nem jelentkezett őrnek, mégis kint marad, és csak három srác megy be, akikkel majdnem végez is Pennywise. Igaz, amikor másodszorra mennek, már tényleg együtt hatol be a csapat.  

Ki van a bohóc maszk mögött?

Azt a stáblistáról tudjuk, hogy Pennywise, a táncoló bohóc megformálója Bill Skarsgard, de kiről is van szó? Teljes nevén Bill Istvan Günther Skarsgård svéd színész, aki 1990 augusztus 9-én látta meg a napvilágot egy Vällingby nevű svéd városkában, és a neve azért lehet ismerős, mert a világhírű színész, Stellan Skarsgård fia. Van is hét testvére, Alexander, Gustaf, Valter, Sam, Ossian, Kolbjörn és Eija, és közülük az első három szintén színész, persze Alexander a leghíresebb, akit legutúbb Tarzanként láthattunk. Bill első nagy szerepe a 2010-es Csajvadászat volt, amiért a legrangosabb svéd díjra, a Guldbagge Awardra jelölték, 21 évesen pedig az Európai Filmakadémia Shooting Stars díját nyerte el. Láthattuk a Hemlock Grove című sorozatban, és kisebb szerepe volt a nálunk forgatott Atomszőkében, az AZban pedig az eredetileg kiválasztott Will Poulter helyére ugrott be.

AZ

 

Adblock detektálva

Hirdetésblokkolód kikapcsolásával segíthetsz, hogy a PORT.hu továbbra is ingyenes, minőségi tartalmat biztosíthasson.

Rendben, kikapcsoltamHogy tudom kikapcsolni? Köszönjük, PORT.hu