Meghalt a legendás filmalkotó

Pablo Ferro olyan kultikus filmek főcíméért felelt, mint a Dr. Strangelove, a Beetlejucie vagy az Addams Family.

A kubai születésű művész november 16-án hunyt el, az arizonai Sedonában, 83 éves korában. Halálát tüdőgyulladás okozta. Ferro egy szigetről, az Antillákról költözött New Yorkba, még tizenévesen, pályáját pedig az Atlas Comics illusztrátoraként kezdte, ahol Stan Lee-vel is dolgozott együtt.

Ferro 2015-ben a Sundance-en. Forrás: Frazer Harrison / Getty Images for Sundance

 

Ezt követően olyan kis filmes cégekhez került, mint az Academy Pictures, majd az Elektra Films, ahol művészi értékű reklámokon kezdett dolgozni. A hatvanas évek elején aztán megalapította a saját vállalkozását.

Az első filmes főcím, amit megalkotott, a Stanley Kubrick rendezte Dr. Strangelove, avagy rájöttem, hogy nem kell félni a bombától, meg is lehet szeretni című műé volt. Ezután olyan további kultikus klasszikusokban működött közre, mint az 1968-as A Thomas Crown-ügy, Az éjféli cowboy, a Mechanikus narancs, a Beetlejuice, az Addams Family vagy a Philadelphia.

Ferro a kilencvenes és kétezres években is folytatta a munkát: olyan sikerfilmekben vett részt, mint a Szigorúan bizalmas, a Men in Black, a Good Will Hunting, a Lesz ez még így se! vagy a Bazi nagy görög lagzi. Egyik utolsó munkája a 2012-es Men in Black – Sötét zsaruk 3. főcímének megalkotása volt. Pablo Ferro pályája során közel száz filmen dolgozott, s habár ő maga sosem nyert Oscart, az ő főcímével kezdődő alkotások közül összesen tizenkettőt tüntettek ki az arany szobrocskával.


(via Variety)