Meghalt Agnès Varda

A francia új hullám egyetlen női tagja 90 éves volt. Párizsi otthonában hunyt el pénteken. Mellrákban szenvedett.

Betegsége ellenére az alkotó szinte az utolsó pillanatig tevékeny volt: legutóbbi művét, a Varda par Agnès – Causerie című személyes dokumentumfilmet a múlt hónapban mutatták be a Berlini Filmfesztiválon. Azt a mesterkurzust azonban, amit a katari Dohában tartott volna márciusban, már le kellett mondania.

Forrás: Michael Kovac / Getty Images for AFI

 

Az alkotó pályája 1955-ben a Párbeszéd című filmmel indult, amit bármiféle filmes tapasztalat nélkül rendezett meg, még moziban is csak egy tucatszor járt addig. Majd 1962-ben bemutatták talán legismertebb munkáját, a francia új hullám egyik alapművének számító Cléo 5-től 7-iget. További fontos alkotásai közé tartozott a Boldogság, a Sem fedél, sem törvény, a Kukázók és 2017-es, Oscar-díjra jelölt dokuja, az Arcélek, útszélek. Pályája során egyre inkább a dokumentumfilmezés felé fordult. Szívesen forgatott olyan tabutémákról, mint a szex és a halál, és kifejezetten feminista filmjei is voltak.

Varda 1962 és 1990 között, a férfi haláláig Jacques Demy rendező (Cherbourg-i esernyők) felesége volt, akivel 1972-ben fiuk született: az azóta színészként tevékenykedő Mathieu Demy. Addigra Vardának már volt egy lánya, Rosalie Varda, az Antoine Bourseiller színésszel való kapcsolatából, még a házassága előttről.

„Varda elment, de Agnès még itt lesz.

Okosan, elevenen, kedvesen, spirituálisan, nevetve, komikusan, váratlanul, akárcsak a munkáiban. A filmjei a mi kincseink. Nemzeti kincsek, hiszen megtalálható bennük a francia lélek” – írta ki a Twitterre Gilles Jacob, a Cannes-i Nemzetközi Filmfesztivál egykori elnöke.


(via Variety)