Meghalt Donald Moffat, számos film mellékszereplője

  • PORT.hu

A színpadi, tévés és filmszínész 87 éves volt.

Moffat 1930-ban Angliában született, és a londoni Royal Academy of Dramatic Artnál tanult színészetet, majd a neves Old Vic Theatre-nél kezdte a pályáját. 1956-ban viszont amerikai születésű első felesége miatt az Egyesült Államokba költözött, és csak pár hónap kihagyás után tudott visszatérni hivatásához.

A színész először a Broadwayen ért el sikereket. Már 1967-ben Tony-díjra jelölték két alakítását. Csakhamar a televízióban és a nagyvásznon is rendszeresen szerepelt, miközben a színpadon is folyamatosan jelen volt: mintegy 80 darabban játszott, és tízet rendezett, mielőtt 2005-ben visszavonult volna.

Donald Moffat 2009-ben. Forrás: Johnny Nunez / WireImage / Getty Images

 

Pályája során Moffat összesen 121 filmben és tévés alkotásban jelent meg: a legtöbben Az igazak Lyndon Johnsonjaként, a John Carpenter-féle A dolog állomásparancsnokaként vagy a Végveszélyben korrupt elnökeként emlékezhetnek rá. De játszott a Cuki hagyatékában, a Hiúságok máglyájában vagy A lét elviselhetetlen könnyűségében. Tévében többek közt Az elnök embereiben, a Dallasban és a Bullban láthattuk.

Donald Moffat csütörtökön halt meg álmában, New York állambeli, Sleepy Hollow-i otthonában. Lánya tájékoztatása szerint nemrégiben stroke-ot kapott. A színészt felesége, Gwen Arner – aki közel ötven éven át volt a társa –, négy lánya, tíz unokája és három dédunokája gyászolja.


(via The Wrap)