Meghalt Max von Sydow

A hetedik pecsét, Az ördögűző és a Flash Gordon svéd sztárja egy hónap múlva töltötte volna be kilencvenegyedik életévét.

Az 1929. április 10-én a svédországi Lundben született Von Sydow tehetségét Ingmar Bergman fedezte fel, aki először a színpadon dolgozott együtt vele, majd megtette 1957-es filmje, A hetedik pecsét főszereplőjének. Ezt követően a színész olyan további Bergman-művekben szerepelt, mint A nap vége, az Arc, a Szűzforrás, a Tükör által homályosan, az Úrvacsora, a Farkasok órája, a Szégyen és a Szenvedély.

Ingmar Bergman kedvenc színészeként Von Sydow-t a világhír is megtalálta. Első hollywoodi szerepét, magát Jézus Krisztust az 1965-ös A világ legszebb története – A Biblia című alkotásban kapta, majd olyan filmekben tűnt fel, mint Az ördögűző, a Flash Gordon, a Menekülés a győzelembe, a Conan, a barbár, a Dűne, az Ébredések, a Dredd bíró, a Csodás álmok jönnek, a Hó hull a cédrusra, a Hannah és nővérei, a Különvélemény, a Viharsziget, a Rém hangosan és irtó közel, illetve a Trónok harca című sorozat.

Max von Sydow 2002-ben. Forrás: J. Vespa / WireImage / Getty Images

 

Pályája során Bergman mellett természetesen más skandináv rendezők munkáiban is feltűnt: a Hódító Pelle című Bille August-drámáért például Oscar-jelölést kapott, Lars von Trier Európájának pedig ő volt a narrátora. Eközben a színész folyamatosan játszott a színpadon is, hazájában, Svédországban és a Broadwayen egyaránt.

A március 8-án elhunyt Max von Sydow szinte az utolsó pillanatig dolgozott: legutóbb a 2018-as Kurszk című történelmi filmben láthattuk, legutolsó filmje, a szintén történelmi Echoes of the Past pedig még bemutatásra vár. Mivel a mű jelenleg utómunkálati fázisban van, minden bizonnyal be tudják fejezni a színész nélkül is, hiszen már leforgatták a jeleneteit. Ami a magánéletét illeti, Sydow kétszer nősült: 1951-ben Kerstin Olin színésznőt vette el, 1997-ben pedig a francia filmest, Catherine Brelet-t. Brelet-n kívül a színészt két, Olintól született fia, Claes és Henrik, illetve két, Brelet-től született fia, Cedric és Yvan gyászolja.


(via Variety)